Kezdőlap / Címke archívok: Aberdeen (oldal 2)

Címke archívok: Aberdeen

Halálesethez riasztották a rendőrséget az aberdeeni Tillydroneban

Halálesethez hívták ki a rendőrséget tegnap este 8.15-kor a Tillydrone-i Donside Courthoz. Mint kiderült 2 férfi és egy nő életét vesztette. Az üggyel kapcsolatban nem sok információ került napvilágra, vélhetőleg valami veszekedés előzhette meg az erőszakos cselekményeket, amely végül három ember halálához vezetett. A három áldozat egyike, az emeleti ablakból …

Ez érdekel »

Új hi-tech McDonalds nyílik Aberdeenben

Július 27.-én, azaz jövő hét szerdán nyílik meg az új McDonalds gyorsétterem az aberdeeni Kittybrewster Retail Parkban, közvetlen az ugyancsak nemrég nyílt Pure Gym mellett. (A felszedett kalória így könnyen leadható pár méterrel arrébb… 🙂 ) A cég a mai napon erősítette meg a több mint egy éve beharangozott nyitás …

Ez érdekel »

Fierce Beer, az első sörfőzde Aberdeenben

Két fiatalember, akik nemrég még az olajszektorban dolgoztak, mertek nagyot álmodni. Az olajválság Aberdeenben sok embert utolért, így ők ketten is a szektor leépítésének áldozatai lettek. A két volt olaj- és gázmunkás segítő kezet kapott álmai megvalósításához, a Scottish Enterprise 30.000 font támogatást nyújtott egy mikró sörfőzde létrehozásához. A korábbi …

Ez érdekel »

A Bölcs Bagoly Tanoda Aberdeenbe érkezik!

A Bölcs Bagoly Tanoda 6-16 éves, magyar ajkú gyermekek fejlődésének támogatását célozza, alapvető magyar tantárgyakban, úgy mint: olvasás, írás, matematika, környezetismeret, történelem, erkölcstan. A Tanoda vezetősége Edinburgh után, már Aberdeenben is szeretné megnyitni a helyi magyar hétvégi iskolát, ahol személyes oktatás zajlik majd kéthetente szombati napokon, 6 év feletti gyermekek számára, …

Ez érdekel »

Újabb csapás Aberdeen-re!

Aberdeen városának egyik meghatározó olajcége, a Wood Group PSN a mai napon bejelentette, hogy közel 1000 fő „szárazföldi” (onshore) munkatársa került kiválasztásra, akik közül 300 fő  biztosan el lesz bocsájtva a következő két hónapban. Jake Molloy – Wood Group PSN A vállalat szakszervezeti vezetője – Jake Molloy – szerint „Ez …

Ez érdekel »

Májusban nyílik az IKEA aberdeeni áruháza

A tavaly november óta húzódó új aberdeeni IKEA áruház némi késéssel, végre május 12.-én csütörtökön megnyitja kapuit. Az Altensben található Makro nagykereskedelmi áruház egy kissé összehúzta magát és az épület szinte 2/3 részét átadta az svéd IKEA áruházláncnak. Az új áruház egyedi módon, az Argosra emlékeztető rendszerrel fog működni, azaz …

Ez érdekel »

Fegyveres rablókat keres a rendőrség Aberdeenben

Az Aberdeen Grampian Police  két fegyveres rablót keres, akik április 12.-én kedden behatoltak egy aberdeeni lakásba, majd onnan készpénzt tulajdonítottak el. A két rabló sötét ruházatot viselt és fegyverrel a kezükben törtek be este 11 órakor a Northfieldben, a Marchburn Drive-on lévő ingatlanba, majd követelték az értékek átadását. A rendőrségi …

Ez érdekel »

Új High-Tech rendszer ami segítségére lehet az aberdeeni lakástulajdonosoknak a spórolásban

Egy új High-Tech rendszerrel az aberdeeni lakástulajdonosok könnyebben megtalálhatják a problémás, energiaveszteséget okozó felületeket ingatlanjaikon. A nemrég indult weboldal már több ezer ingatlan hőtérképét tartalmazza, amely segítségre lehet az energia megtakarításban – tudhatjuk meg az Evening Express cikkéből. A weboldalon megtalálhatók az adott ingatlan hőtérképén színekkel jelölve azok a kritikus pontok, melyek …

Ez érdekel »

MLK Magyar Családi Majális Aberdeenben – 2016.05.22

Az eddigi legnagyobb aberdeeni magyar rendezvény kerül megrendezésre május 22-én vasárnap, MLK Családi Majális néven egy gyönyörű környezetben, az aberdeeni Duthie Parkban. A rendezvény a sport jegyében, a tavaly alakult Magyar Labdarugó Klub (MLK Aberdeen) közreműködésével és a csapat népszerűsítésével zajlik, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a kedvükre való …

Ez érdekel »

Reykjavík már csak egy köpésre van Aberdeentől

Egy jó hír a természeti szépségek szerelmeseinek! Ezentúl néhány órán belül eljuthatunk Aberdeenből Izland fővárosába Reykjavíkba, ugyanis március 9.-től elindította közvetlen járatát az Icelandair. A járat a Keflavík nemzetközi repülőteret köti össze Aberdeennel, ami igaz, hogy kb. 50 km-re délnyugatra van a várostól, de gyakorlatilag Reykjavík repülőterének számít. Néhány mondatban …

Ez érdekel »