Kezdőlap / Skócia / Skót felföldi viseletek
Goulash Étterem Aberdeenben

Skót felföldi viseletek

A férfiak viselete, Kilt – a skót szoknya

A kilt – amit a manapság is hordanak – kialakulása számos éveken át tartó vitát váltott már ki. Sok ember van, él abban a hitben, hogy ha valami ennyire skót, akkor annak nagyon ősinek kell lennie, de az általánosan elfogadott, hogy a kis kilt (gael nyelven Feileadh-beag) igazán elég modern, s csak mintegy 270 éve vált népszerűvé.

Kilt szó eredete éppoly homályos, mint a plédé, annyi azonban bizonyos, hogy skandináv nyelvterületről származik. A svéd kilta kötést, vagy borítást jelent, a dán kilte ráncoltat, a régi izlandi kilting, pedig szoknyát. A kilt kialakulása az egyik történet szerint Thomas Rawlinson, a Lochaber-ben dolgozó angol vasgyároshoz kötődik, aki az 1730-as években felfedezte, hogy a skót munkások csatos plédje túlságosan meleg, és nem kevéssé balesetveszélyes ahhoz, hogy munkaruha legyen. Egy másik változat szerint egy Parkinson nevű szabó, aki a hadseregnek dolgozott, és Rawlinson barátja volt, csinálta meg az átalakítást, majd beszélt róla Iain MacDonell of Glengarry-nak.




Egy másik hagyomány szerint Rawlinson, aki angol létére maga is hordta a plédet, azt tapasztalta, hogy rendkívül kényelmetlen, amiért az esőáztatta felsőrészt az alsó nélkül nem lehet eltávolítani – úgyhogy levágta a felső részt, majd megkért egy szabót, hogy rögzítse a berakás redőit. Glengarry in Argyll klánfője – Iain MacDonell – meglátta ezt, s mivel remek ötletnek gondolta, le is másolta. Eltekintve Thomas Rawlinson ügyétől, egy sor egyéb magyarázat van még a kilt kialakulására és az igazság valószínűleg az, hogy hosszú évek alatt, különböző helyeken fejlesztették ki – de senki sem gondolt arra, hogy mindezt dokumentálja. A skót történészek némelyikének vehemens tiltakozása a lehetőség ellen, hogy egy angol találta volna ki a kiltet, egyszerű sovinizmus.

kilt1

Végülis minden változatnak az a vége, hogy valaki övhurkokat varrt a keskenyebb tartanszövetre, mikor észrevette, hogy a kilt járás közben zavarbaejtő módon gyorsan kicsúszik az öv alól. A „húzózsinóros” pléd megoldást kínált a problémára, Rawlinsonnak csak át kellett vennie az ötletet. A hagyományt leegyszerűsítve: Rawlinson és barátai ücsörögtek egy asztal körül egy vég szövettel, és „találjuk fel a kiltet!” felkiáltással megalkották az új népviseletet.

Néhány újabb keletű történeti kutatás még közelebb hozta a kilt-legenda megfejtését: egy 18. század elejéről fennmaradt számlán rögzítették, hogy egy felföldi úriember, akit öltöztettek, övhurkokat használt, hogy legalább stílusosan tartja a helyén a kiltet.

campbell_tartan_kilt_compressed

Egy másik számla a 19. századból arról számol be, hogy a pléd belső oldalán lévő hurkok egymástól való távolsága megegyezik a berakás szélességével (10-15 cm körül). A hurkokon átfűzött zsinórt szorosra húzták, hogy alakítsa a redőket, ahogy megkötik a derék körül – és a kilt rekordidő alatt kész.

A kilt a „nagy” háborúban: J.G. MacKay a kilt I. Világháborús egyenruhaként való használatáról szóló írásában a franciaországi tapasztalataira utal: látta a frontvonalon, az év legnagyobb részében, télen-nyáron egyaránt. A szerző három okot is talált, amiért ez a viselet létjogosultságot nyert:

kilt in war

A katonák egészsége: nincs ok azt feltételezni, hogy a kiltet viselő alakulatok kevésbé lettek volna egészségesek társaiknál. A test legtöbb létfontosságú része deréktájon van, és ezt a kilt melegebben tartotta, mint a nadrág. A szerző szerint a testövek, amit néhány csapatnak kiosztottak, ugyanezt a célt szolgálták, de többen is elmondták, hogy kényelmetlen volt viselni. Jó esély volt rá, hogy az első adandó alkalommal megszabaduljanak tőle; ugyanakkor egy felföldi sosem dobná el a kiltjét. Túl ezen az igazi ellenség nem a hideg, hanem a nedvesség volt. Aki volt már lövészárokban, az tudja, milyen gyakran találkozni vízzel, különösen telente. Egyik helytől a másikig gyakorta kellett vízen átgázolva megtenni az utat; ha kevés víz volt, egyszerűbb volt levenni és vállra vetni a kiltet.

Ugyanakkor, ha az embernek vizes lett a nadrágja, még ha a víz csupán térdig ért is, a nedvesség hamar felszivárgott a többi ruhába. A kilt rendszeres viselésétől a bőr ellenállóbbá válik, tehát a lábak és a térdek számára semmivel sem elviselhetetlenebb a hideg, mint az arcnak, vagy a kéznek. Éjszaka a fronton, amikor fagyott, az embereknek gyakran kellett jeges vízben állniuk, nem érezték jobban a hideget, mint testük bármely más részén. A felföldi alakulatok elmondása szerint az ún. „árok-láb” okozta a legkevesebb gondot. MacKay szerint ezt részben megmagyarázza a harisnyaszárak használata: amikor ugyanis a lábszárvédő benedvesedett, összement és összehúzta a lábat. Ugyanúgy, ha az emberek két pár zoknit húznának, hogy melegen tartsák lábukat, azok összehúzódnának és zavarnák a keringést. A harisnyaszár azonban nem fedte a lábfejet, így lehetett hordani egyszerre több párat is anélkül, hogy elszorította volna a lábat.




A ruha hasznossága és kényelmessége: a könnyebbség, amit a hosszú menetelések során a kilt jelentett a „nadrágos” ezredekkel szemben, bizonyította, hogy a kilt jelentős szabadságot biztosít a végtagoknak. Hogy a nadrág mennyire akadályozza a szabad mozgást, bizonyítja azon emberek nagy száma is, akik térdnél levágták a nadrágszárakat. A kérdésben egy másik sarkalatos pont a mustárgáz ügye. Amikor először alkalmazták, mindenki azt várta, hogy a skótok szenvedni fognak a lábszárukat irritáló, égető érzéstől – a hatás ugyanazon okból maradt el, amiért a hideg sem okozott problémát: a kilthez szokott felföldiek lábán kevésbé volt érzékeny a bőr. Ugyanakkor gyakorta okozott égési sérüléseket, ha az emberek leültek a gázzal átitatódott földre. A kilt sokkal vastagabb anyagból készült, mint a nadrágok, így a gáz nem hatolt át rajta annyira könnyen, másrészt pedig, amikor az ember felállt, a szabadon lengő anyag sokkal hamarabb ki is szellőzött.

Jó hatás a morálra. MacKay szerint ez annak tudható be, hogy a felföldi alakulatok néhány tagja által véghezvitt rendkívüli tettek, vagy csupán a bátorság a mindenki által viselt kilt révén ösztönzően hatott az alakulat többi tagjára is – ugyanezt a nadrágokról nem lehet elmondani.

NC_warmemorial_03

Végül persze sokakban felmerül a kérdés, voltak-e, és ha igen, mik a kilt hátrányai. A szerző csak egyet említ: átkelni a szögesdrót-akadályon sötétben, ebbe ugyanis a kilt könnyebben akad bele, mint a nadrág. Ugyanakkor egy elszakadt kilt messze nem okozott annyi gondot, mint egy elszakadt alsónadrág.

Miért kell sok anyag egy kilthez?

Egy-egy redő a teljes mintát tartalmazza, s ebből csak egy nagyjából 2,5 cm-es darab látszik. A berakást rendezhetik úgy, hogy a kész változat lényegében megkétszerezi a mintát, vagy a katonai típusnál, mindig valamelyik szimmetriatengely kerül a látható részre. Ha tehát a minta mérete mondjuk 8 hüvelyk, a redő 9 hüvelykes lesz. 42 hüvelykes csípőmérethez 4 yard kell a dupla széles tartanból.

kilts

Kétszer 21 hüvelyk a kötényhez: 42 hüvelyk – 105 cm

9 hüvelyk szorozva a 21 hüvelykes berakással (8 hüvelyk minta és az egy hüvelyk látható rész): 189 hüvelyk – 472,5 cm

Teljes: 231 hüvelyk – 577,5 cm

+ 20% a további berakásokhoz, és a kötény-minta középre igazításához: 46 hüvelyk – 115 cm

Teljes: 277 hüvelyk – 692,5 cm

72-re oszlik (36 kétszer a dupla szélesség miatt): 3,86 yard, vagyis közel 4 yard – 365,76 cm

kilt anyagKevesebb anyagra van szükség, ha a minta szélessége is kisebb. Egy 6 hüvelykes mintához elég 3,15 yard. Egy 56 hüvelykes csípő, vagy derékmérettel rendelkező embernek ugyanakkor 5 yard kell a 8 hüvelykes mintájú tartanból. Egy gyermek, vagy egy néptáncos kiltjéhez jobbnak tűnhet egy 6 hüvelykes, vagy kisebb minta, mely ugyan megtartja a tartant, de a viselője méretéhez igazítja. Egy 26 hüvelykes derékbőséggel rendelkező gyermek 6 hüvelykes tartant használ, 2-2,5 yard anyag kell a kilthez.

 

Trews – tartannadrág:

Sok száz éven keresztül a skót társadalom módosabb tagjai trewst hordtak – a név a gael triubhas szóból ered. Ezek nagyon szűk nadrágok voltak, és általában lovagláshoz viselték, illetve telente amikor a kilt kissé huzatosnak bizonyult. 1637-ben feljegyezték, hogy a rendkívül kemény tél során a felföldi férfiak szűk nadrágot hordtak, amely fedi a combokat és az egész lábszárat, míg a lábukra – harisnyával, vagy a nélkül – bőrcipőt húznak.

Trews

Sporran – az erszény:

Minthogy a felföldi férfiaknak nem volt zsebük a kilten, szükségük volt valamire, amiben apróbb tárgyaikat – beleértve a puskagolyókat is – tarthatták. A legkorábbi erszények egyszerű, zsinórral összehúzható vászon-, vagy vékony bőrből készült zsák volt, amit a derekukra kötve hordtak. A módosabbak ezüst tetővel, illetve bolytokkal díszítették. Idővel a sporran még különlegesebbé vált: az 1800-as évek végére a prémes erszények már vidra-, borz-, kecske-, vagy fókaprémből készültek. A viktoriánus időkre már olyan nagy és díszes lett, hogy csaknem teljesen elfedte a kilt elülső részét. A sporran viselésekor a hátoldalán lévő gyűrűkbe láncot fűztek, melyek a kilt hátulsó részén lévő ún. sporran-hurkokba akasztottak. A megfelelő magasságát a hátsó szíj és csat segítségével lehet beállítani.

Sporrans-2

A legtöbb felföldi csupasz lábbal járt, de mikor elkezdtek harisnyát hordani, azok szövetből készültek, nem pedig kötéssel, mint a mostaniak. A mintája általában piros-fehér kockás volt és cath dath-nak, harci mintának hívták. Mivel akkoriban nem volt gumiszalag, a felföldiek eredetileg egy kevés befont szénával, vagy szalmával kötötték meg a tetejét. Egy idő után a harisnyakötőket már különleges, kicsi szövőszékeken készítették, és sokkal díszesebbek is lettek. Egyforma hosszúra csinálták őket, s egy különleges, a nyakkendőkéhez hasonló csomóban végződtek, amit Sniomh Gartain-nak hívnak. A régi kockás harisnya még a díszes harisnyakötők ellenére is elég alaktalan volt, és gyakran lecsúsztak, ha a viselőjüknek nem volt elég izmos vádlija – végül felváltották őket a kötött harisnyák, melyek már sokkal jobban illeszkedtek a lábszár formájához.

featuresparron2

Lábbeli:

Mint már fentebb is említettem, a felföldiek nemigen hordtak cipőt, de amikor mégis, azok meglehetősen kezdetleges darabok voltak: becsavarták a lábukat szarvas-, vagy tehénbőrdarabokkal, majd vékony bőrcsíkokkal rögzítették, amit thonging-nak neveznek. Gondolhatnánk, hogy ezeket azért hordták, hogy szárazon tartsa a lábat – viszont a felföldi „cipők” nem voltak vízhatlanok, sőt mikor patakokon vagy folyókon gázoltak át, lyukat vágtak rajtuk, hogy kiengedjék a vizet. Ezek az egyszerű szarvasbőr lábbelik – gael nyelven brogan – az elődei a mai cipőknek, amelyeken díszítésként egy réteg bőr van azon a részen, ahol egykor a lyukat vágták.

Mens-kilt-big

Egyes feltevések szerint – melyeket talán csak a képzelet szült – a mokaszin szó gyökereit is Skóciában kellene keresnünk. A szó maga ugyan indián, de az indiánok átvehették az első skót telepesektől, akik még a gaelt beszélték, s a cipőjükre mutatva azt mondták: mo chasan (a lábbelim). Burt kapitány, akit már korábban is említettem, a következőket mondta a felföldi lábbelikről: „Gyakran járnak mezítláb, de láttam rajtuk cipőt, amire a szőrös felével kifelé fordított marhabőr eszkarpent húztak. Nem csak hogy visszataszító látványt nyújtanak, de elviselhetelen a szag a közelükben. Ezen felül lyukat vágnak rá, hogy kiengedje a vizet, amikor folyókon kelnek át; így védik a lábukat a sérülésektől.”

e00c497da4e4cbb651421e361ec5e30f

Öv:

A felföldi öv úgy 80-100 mm széles és marhabőrből készült, sárgaréz, vagy ezüstcsattal. Ha a felföldi férfi úton volt, és szűkében volt az élelemnek, hát szorosabbra húzta az övét, hogy a gyomra kevésbé tűnjön üresnek. Néhány övet ezüst koncsókkal is díszítettek, a legdíszesebbekre pedig vörös korall, vagy is drágakövek kerültek.

Fejfedők:

Tam o’ ShanterA felföldi férfi úgynevezett Tam o’ Shanter-t, kerek gyapjúsapkát (gael: Boineid) hord. A kötött, vagy szövött, rendszerint tartan-anyagból varrt sapka egy laza felső részből állt, és egy szoros karimából, amit csaknem szemöldökig húzták – gyakorta díszítik pompommal, vagy bojttal a felső rész közepén. A sapkák színe általában kék, de készültek szürke, vagy barna anyagból is. Idővel kialakult egy kisebb változat, ahol a karimát kockás (sakktábla szerű) szalaggal látták el – ez a balmoral, gael nyelven boinead biorach. A hátsó részén lévő szalagok lehetővé tették, hogy hozzá lehessen igazítani bármilyen fejmérethez. Hagyomány volt a hadseregben, hogy az alföldiek hagyták szabadon lógni ezeket a szalagokat, míg a felföldiek masnira kötötték. Idővel kialakult a balmoral egy újabb típusa, melyen a laza felsőrészt felpuffasztották, és hosszában begyűrték középen – ez a glengarry. A késői viktoriánus korszakban majdnem az egész Brit Hadsereg ezt a sapkatípust hordta a hétköznapi egyenruhához. Az a „hagyomány” hogy a sapkára tűzött sastollak száma az ember klánban elfoglalt helyét jelöli, viktoriánus találmány, amit az amerikai síksági indiánok ihlettek.

Ékszerek:

A felföldiek nem szerettek pénzt és egyéb értéktárgyakat hordani maguknál, így az ékszernek tekinthető dolgok a ruházatukon, illetve fegyvereiken voltak. A kedvenceik közé tartoztak a tömör ezüstgombok, s ezek gyakran szálltak apáról fiúra. Ha egy felföldi az otthonától távol halt meg, fontos volt, hogy elég értéktárgy legyen nála a temetés és a sírkő árának fedezésére.

set

Hosszú pléd:

Ez egy hosszú, nagyjából 320×137 cm-es tartanszövet, rojtos végekkel. Skóciában ezt a típust szinte kizárólag dudások hordják, katonai és civil zenekarokban egyaránt. Egyénileg ritkán hordják, lévén nagyon esetlen viselet. Eredetije a csatos pléd volt, vagyis a kilt azon része, amit arra használtak, hogy rossz időben a fejre és a vállra borítsák. Amikor használaton kívül volt, a test köré csavarva hordták; sok anyag gyűlt fel valamelyik vállnál, ami gyakorta akadályozta a karok mozgását.

New-Irish-National-Tartan-Scottish-Purled-Fringe-Budget-Fly-Plaid-for-Kilts-0-300x300

Rövid pléd:

Ez a szövet 180×137 cm, és mind a négy széle rojtos. És van egy sarokdarabja, ami megkönnyíti a rögzítést a bal vállnál. Ez egy módosított pléd, amit arra terveztek, hogy kiváltsa a hosszú plédet az estélyi viseleteknél. El lehet képzelni mennyire megnehezítette volna bálon a táncot egy test köré csavart hosszúpléd. E változat másik használói a zenekari dobosok voltak, akik csatos plédet hordtak, szemben a dudások hosszúplédjével. A dobos karjainak nagy mozgásszabadság kell, ami a hosszú pléd mellett nincs meg. A pléd mára teljesen függetlenedett a kilttől.

goulashgif1
Hirdetés

A felföldi nők viselete:

A felföldi viseletről úgy tűnhet, hogy az emberi faj visszatért ahhoz a természetes rendhez, hogy a férfiak színpompás ruházatával szemben a nők viszonylag szürkék. Egy terjedelmes kilt viselése nem épp a leghízelgőbb divatcikk nők számára, a felföldi viselet ezen lényeges darabjának kiestével a hétköznapi viseletek választéka erősen korlátozódik. Amikor azonban az estélyi ruhákat elkezdték tartan-szalagokkal díszíteni, a női viseletek lényegesen változatosabbak lettek.

women kiltA felföldi nők hordtak olyasmit, mint a férfiak plédje, s amit earasaid-nak hívtak (angolosítva arisaid). Sokkal finomabb és hosszabb volt viszont, mint a pléd, leért a földig, és egy vastag, hosszú ujjú alsóruhával hordták. Az arisaid általában fehér volt, a férfiak tartanjainál nagyobb és világosabb mintával, s ugyanúgy berakták, mint a plédet. Övvel rögzítették a derekuk körül, míg a maradékot a válluk köré tekerték, és egy gombostűvel rögzítették a mellkas előtt. Általában elég anyag maradt ki ahhoz, hogy rossz idő esetén csuklyát formázva a fejükre húzzák. Az arisaid felett a nők gyakorta hordtak tartankendőt, amit gael nyelven tonnag-nak hívnak. Az arisaid kényelmes volt és meleg, ezen felül kiválóan alkalmas volt babák anyjuk számára is kényelmes módon való szállítására. A papokat annyira dühítette, hogy néhány nő a mise alatt elbóbiskolt az arisaid takarásában, hogy néhányuk megpróbálta lebeszélni híveit arról, hogy hordják.

A házas nők viselete az úgynevezett kertch (gael nyelven breid caol) volt. Ez vászonból készült: ezt az egyik sarkától göngyölítették össze, és ezt a vastag köteget a fej körül aztán a hajhoz tűzték, hogy ne essen le. A kertch egy kimaradó háromszögletű darabja a nyakra lógott.

A nem házas nők ún. snood-ot (gael nyelven stiom) viseltek, mely egy hosszú szalag volt, ami a fej hátsó részén átment a lány haja alatt, majd a fejtetőn masnira kötötték.

A férjezett nők hajukat gyakran bodorították loknikba, melyekbe szalagokat kötöttek, s hagyták az arcukba lógni.




Néhány nő hordott ún. mutch-ot, egy fodrozott főkötőt. Egykor a divatos hölgyek hordtak berakott harisnyát, amit osain-nak hívtak – ettől a lábuk úgy nézett ki, mint egy pár vaskos tömlő.

Plédbrossok:

Ezek az arisaid-hoz használt brossok készülhettek aranyból, ezüstből, vagy rézből, és a férfiak ezüstgombjaihoz hasonlóan anyáról lányára szálltak. Gyakran véstek rájuk különféle mintákat, vagy állatalakokat.

luckenbooth-brooch

Luckenbooth: a Luckenbooth egy szív alakú bross volt, és általában a szerelem jeleként adták. A név eredete az Edinburghi St. Giles templom közelében található zárt ékszerészüzletekre (locked booth) utal. Szintén ismerték az ún. Mária királynő-brosst, s ezt hagyományosan minden újszülött kislány kendőjére feltűzték. Több, bross hátoldalára vésett felirat is bizonyítja, hogy ezek általában szerelmi zálogok voltak.

Vállszalagok:

skotsky-kilt-kostymA vállszalagok és könnyű sálak viselésének a szokásos jelentősége volt már két évszázada is, ás bár a vállszalagok bármilyen módon való viselésének, manapság érvényes jelentősége van, a hölgyek kényelmesen érezhetik magukat, miközben követik a hagyományokat. Az alább leírt változatok mindegyike régi portrékon, és nyomatokon, illetve a bevett gyakorlaton alapul, s amelyeket, a skót címerkirály (Lord Lyon King of Arms) is jóváhagyott. A használt terminusok és kritériumok meglehetősen furcsák, és visszatükröznek egy olyan életmódot, amely mára a skót társadalom valamennyi színteréről eltűnt.

Klántag: vállszalagot a jobb váll fölött hordják, és a mellen keresztül

Klánfő felesége: a klánfő, vagy egy skót regiment ezredesének felesége a bal váll fölött hord egy kissé szélesebb, brossal feltűzött szalagot.

Hölgyek, akik kiházasodtak klánjukból, de ennek ellenére viselni akarják az eredeti tartant: általában hosszabb, mint az első típus, és a jobb vállnál megtűzve, a bal csípőnél pedig csokorba kötve hordják.

Gyakori skót néptáncosoknál, akik szabadon akarják hagyni ruhájuk elülső részét, amikor szalagot, vagy valamelyik lovagrend díszítését hordják. Ez a típus nagyon hasonló a férfiak csatos plédjéhez, tehát igazából egy kis arisaid-félének is tekinthető. Ezt öv tartotta, vagy gombok a derék hátsó részénél, és egy kis bross, vagy tű rögzítette a jobb vállnál, hogy a végek a jobb kar mögött lógjanak.

 


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Úszósuli indul Aberdeenben magyar szakedző vezetésével

Örömmel hallotunk arról, hogy Aberdeenben úszásoktatás indul magyar szakedző vezetésével, angol és magyar nyelven. A …