Kezdőlap / Skócia / Őrizetbe vették Alex Salmond volt skót miniszterelnököt
Goulash Étterem Aberdeenben

Őrizetbe vették Alex Salmond volt skót miniszterelnököt

Őrizetbe vették Alex Salmond volt skót miniszterelnököt, aki ellen csütörtökön nemi erőszak kísérlete és más szexuális bűncselekmények vádjával bírósági eljárás indult.

Salmond őrizetbe vételét a skóciai rendőrség – Police Scotland – szóvivője jelentette be csütörtökön, de az első, szűkszavú rendőrségi közleményből még nem derült ki, hogy mivel vádolják a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 éves egykori vezetőjét.

Alex Salmond azonban már csütörtök délután megjelent az edinburghi kerületi bíróság előtt, ahol ismertették vele, hogy két rendbeli nemi erőszak kísérletével, kilenc rendbeli szexuális támadással, két rendbeli szexuális zaklatással és egy rendbeli fenyegető magatartással vádolják.

Salmond a rövid bírósági tényismertető tárgyalás után kijelentette, hogy semmiféle bűncselekményt nem követett el, és minden lehetséges eszközzel igyekszik tisztázni magát a vádak alól.

A volt skót kormányfő óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.




Salmond ellen tavaly ketten is feljelentést tettek szexuális bűncselekmények vádjával, és a Police Scotland vizsgálatot indított az ügyben.

Vizsgálta az ügyet a skót kormány is, és bizalmas jelentését már tavaly augusztusban megküldte a rendőrségnek.

A feljelentők szerint Salmond 2013-ban, miniszterelnöksége idején követte el ellenük a vádban szereplő szexuális bűncselekményeket.

Alex Salmond azonban kezdettől folyamatosan tagadja a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt.


Hirdetés

Keresete sikerrel járt, mivel az edinburghi fellebbviteli bíróság két hete kimondta, hogy a skót kormány hibákat követett el a vizsgálat során. A legfőbb hiba a bírósági végzés szerint az volt, hogy a vizsgálatot egy olyan tisztviselő vezette, aki korábban jogi tanácsokban és támogatásban részesítette a Salmond elleni feljelentés benyújtóit.

A bírósági eljárás során a skót kormány jogi képviselője is elismerte, hogy ez jogsértő és részrehajlás feltételezésére okot adó eljárási hiba volt.

Salmond 2007-től a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazásig állt az SNP vezette skót kormány élén, utódja a  miniszterelnöki tisztséget jelenleg is betöltő Nicola Sturgeon lett.

/Forrás: Press and Journal – MTI /


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Rekordot döntött a skót whisky exportja

Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly – áll a skót …