Kezdőlap / Skócia / Emberrablót szállítottak Budapestre Glasgowból
Goulash Étterem Aberdeenben

Emberrablót szállítottak Budapestre Glasgowból

Hét évvel a bűncselekmény elkövetése után szállítottak Budapestre a rendőrök egy emberrablót a skóciai Glasgowból – közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.

A 40 éves A. József 2009. október 2-án este társával Budapesten elrabolt egy fővárosi férfit és annak ismerősét, majd bántalmazták őket. Az elektromos sokkolóval ártalmatlanná tett férfit fegyverrel megfenyegették és elvették a mobiltelefonjait, készpénzét és lakáskulcsát. Ezt követően megkötözték és Dunakeszi közelében kitették – tájékoztat a BRFK.

A nyomozás során kiderült, hogy a sértett ismerőse valójában tevékenyen részt vett a rablás eltervezésében és elkövetésében. Így őt és a másik emberrablót még 2010-ben és 2011-ben elfogták. A. Józsefet viszont nem találták, ezért ellene 2010-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A körözött férfit október 12-én a brit hatóságok Glasgowban elfogták, repülővel Magyarországra szállították, majd csütörtökön átadták a BRFK munkatársainak.




A. József ellen rablás és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. A férfit őrizetbe vették.

/Forrás: BRFK – MTI/

 


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Úszósuli indul Aberdeenben magyar szakedző vezetésével

Örömmel hallotunk arról, hogy Aberdeenben úszásoktatás indul magyar szakedző vezetésével, angol és magyar nyelven. A …