Kezdőlap / Skócia / A londoni Hunderground meghódította Aberdeent
Goulash Étterem Aberdeenben
Hunderground2

A londoni Hunderground meghódította Aberdeent

Hatalmas bulinak lehetett a résztvevője az, aki szombat este ellátogatott az aberdeeni The Mither Tap pubba.

A londoni Hunderground zenekar igazán kitett magáért, a fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy a kint élő magyarok végre egy igazi magyar buliban érezzék magukat.

Leaditrans banner
Hirdetés

Az 5 fős formáció olyan magyar slágerekkel szórakoztatta a közönséget, melyek szinte mindenki számára ismertek, így a körülbelül 80 – 100 fős magyar közönség együtt énekelte a dalokat a zenekarral. A repertoárban olyan neves együttesektől hallhattunk slágereket, többek között, mint a Beatrice, Bikini, Edda, Tankcsapda, Kispál és a Hooligans.

2

4

Cseh Attila az együttes frontembere remek hangjával, a doboknál ülő Weisz Attila és a basszeros Bálványos Zsolt húzós alapjával és a két gitáros Kertai Zsolt és Virág József kitűnő játékával garantált volt a siker.

3

1

Itt megemlíteném, a zenekar tiszteletbeli tagját, aki hajdanán alapítótagja volt a Hundergroundnak, az aberdeeni magyar bolt, a Tele Polc ABC társtulajdonosát, a „mi Lacinkat” akinek köszönhetjük, hogy ez a remek este létrejött. Köszönjük!

5

Hunderground

A buli másnapján és elengedhetetlenül másnaposan, összejöttünk egy kis baráti beszélgetésre a srácokkal a Goulash Étteremben. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a zenéléshez értenek, hanem hatalmas arcok is, így az esti indulásukig eltöltött idő is remek hangulatban telt. A fiúk elmondták, hogy ők is nagyon jól érezték magukat Aberdeenben és nyitottak a következő koncertre, így megállapodtunk abban, hogy lesz még folytatása…

Activitreatbanner
Hirdetés

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a következő nagyobb magyar találkozón, a jövő májusi MLK Majálison újra láthatjuk, hallhatjuk őket. Mi biztos azon is ott leszünk!



S.E.


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Gary

Az Aberdeen FC szélsője részegen egy Glasgow-i folyóba esett, de sikerült kimenteni

A skót elő osztályú Aberdeen FC szélsője Gary Mackay-Steven köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak, miután …