Kezdőlap / Skócia / A LeadiTrans azonnal feltámadt a baleset után
Goulash Étterem Aberdeenben

A LeadiTrans azonnal feltámadt a baleset után

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a LeadiTrans csomagszállító céggel történt egy baleset, a sofőr frontálisan karambolozott Inverarnan közelében.

Azt is említettem már, hogy személyesen ismerem a sofőrt (na meg az egész céget), így aggódtam az egészségéért, amikor meghallottam a balesetet. Szerencsére B. Béla kisebb sérülésekkel (lábujja törött el, érted?, szerencsére csak a lábujja!) kikászálódott a nem egészen egy éves rommátört járműből.

Béla beszámolt az előzményekről és a balesetről 2 nappal a baleset után, amikor Aberdeenbe érkezett, valami „Hajrá Diósgyőr” pólóban, a testén meg Újpest drukkerekre emlékeztető, huncut lila foltokkal. Ugye, hogy teljesen ellentmond a kettő egymásnak? 🙂

12974541_1080906348642350_4025512035356745078_n
Ebből az autóból épen kiszállni igazi művészet volt!

Beszélgetésünk valahogy így hangzott:

S.E.: – Béla, örülök, hogy túlélted! A fotókat látva, azt hittem, hogy feldobtad a pacskert, de azért bíztam benne, hogy a rossz pénz nem vész el!

B.B. – Amikor Magyarországról elindultam, már akkor volt valami furcsa érzésem, hogy valami történni fog velem. Biztos te is éreztél már úgy, hogy egy kis csengő megszólal a fejedben, hogy itt valami lesz… Egész Franciaországig az út eseménymentes volt, viszont Calaisnál volt egy kis malőr. Nem vagyok egy beszari gyerek, de ott azért elgondolkodtam azon, hogy elégedett vagyok-e az életemmel, azaz ahogy mondani szokták, lepergett előttem életem filmje, így Rambó túlélési esélyeire emlékezve, elővettem az amúgy nagyon hasznos kis bicskámat, mellyel remekül meg szoktam kenni a kenyeret vajjal, hogy adott esetben meg tudjam védeni magam. Egy raklapnyi migráns a határ előtt szaladt felénk az autópályán, kövekkel, botokkal felszerelkezve, nem éppen barátságosan, törve-zúzva mindent ami eléjük került. A rendőrök és a migránsok egy igazi akciófilm történetét elevenítették fel előttünk és mi gépjárművezetők nem tudtuk eldönteni, hogy milyen szerepet osztott ránk a rendező. Nekem az áldozat szerep ugrott be, így inkább rükvercbe kapcsoltam és egy lengyel kolléga párossal egyetemben, tolatva hagytuk el az autópályát, majd kerülővel, a városon keresztül ívelő úton jutottunk el a kompig.

S.E.: – Miután átértél történt még valami probléma?

B.B. – Nem, sima ügy volt minden, ahogy minden alkalommal, most is probléma mentesen kézbesítettem a csomagokat az Egyesült Királyságban terítendő első szakaszon.

S.E.: – Akkor térjünk ki a balesetre, hogy történt?

B.B. – Őszintén megmondom, a csattanás pillanatát megelőző másodpercekre nem igazán tudok visszaemlékezni, olyan hirtelen történt minden. Arra emlékszem, hogy lepillantottam a telefonomra és amire visszanéztem, már egymással szembe jöttünk. Hirtelen szerencsére jobbra rántottam a kormányt, gondolván inkább a füves területet választom, így szerencsére a két autó az anyósülés felőli részen csapódott egymásnak. Talán ez volt a szerencsénk, ha vissza rántom az autót a sávomba, akkor lehet, hogy most ezt nem tudnám elmesélni. A skót srác (akivel karamboloztam) előtt le a kalappal, azonnal kipattant az autóból és odaszaladt hozzám, hogy történt-e valami bajom. Hálával tartozom az arra járó autósoknak is, megálltak és rögtön kérdezték, hogy miben segíthetnek. Legalábbis gondolom ezt mondták, mert az angol nyelv tudásomat a yes-no és egyéb könnyebb szavakra korlátoztam. Mindenesetre megértettük egymást és alátámasztja az elképzelésemet, hogy csokit, cigit, italt is hoztak és érdeklődően lesték minden mozdulatomat, hogy mire lenne szükségem. A mentősök a baleset után bevittek a korházba, de szerencsére nem kellett bennmaradnom, mert nem volt semmilyen súlyos sérülésem. Végül a rendőrök az autót elszállíttatták és a vizsgálat során 50-50%-os felelősséget állapítottak meg.

Leaditrans-hbanner2
Hirdetés

S.E.: – Laci (Pleskó László a LeadiTrans tulajdonosa) hogy reagált amikor megtudta a balesetet?

B.B. – Lacit a baleset után azonnal felhívtam és elmondtam neki mi történt. Rögtön be is jött a kórházba hozzám, majd hazavitt hozzájuk, hogy pihenjem ki a balesetet, mert bevallom úgy éreztem magam, mint akit baseball ütővel vertek meg. A főnökömről csak jót tudok elmondani, nagyon jól eset, hogy ennyire megértően, sőt, segítőkészen állt a dolgokhoz és kedves feleségével törődtek velem. Szerencsére a cégnek van több autója, így szinte azonnal folytatni tudtam a csomagok leszállítását, amikor átültem az ugyancsak egy éves dobozosba. A baleset másnapján mentünk el az összetört autóból kiszedni a csomagokat és átpakoltuk a másikba, így egy nap kieséssel, de már úton is voltam.

S.E.: – Remélem akkor már minden rendben volt, más nem történt veled!?

B.B. – Figyelj csak, most jön a pech szériám második szakasza, ezt nem fogod elhinni! Felmentem egészen Invernessig, leadtam és felvettem a csomagokat, majd Aberdeen felé vettem az utat, akkor már elkezdett sötétedni. Ahogy haladtam az úton, egy fácán átrepült (volna) az autó előtt, így csak egy szép nagy koppanást hallottam. Megálltam megnézni, hogy történt-e az autón valami nagyobb kár, de akkor nem volt látható nyoma a fácánnal való találkozásnak. Megérkeztünk Aberdeenbe és miután kézbesítettük a csomagokat, a főnököm meghívott a Goulashban egy jó vacsorára. Isteni volt, nagyon jól laktunk, majd irány a Travelodge Hotel, ahol egy éjszakát megszálltunk. Reggel mikor indultunk volna az utunkra, észrevettem az autó elejénél egy foltot és mint kiderült az autó hűtővize folyt el. A motorháztetőt amikor felnyitottam, akkor döbbentem csak meg igazán. A hűtőrács között ott volt a fácán leszakadt feje, amely a csőrével ügyes bosszút állt haláláért, kilyukasztotta a hűtőt. Így a továbbindulás lehetőségének búcsút inthettünk, még egy nap kényszerpihenő várt ránk. Laci Glasgowból jött fel Aberdeenbe, hogy az új hűtőt intézze, ami szerencsére és Krajczár Zolinak köszönhetően hamar ki lett cserélve.

goulashgif1
Hirdetés

S.E.: – Most, hogy kész lett az autó gondolom már indulsz is tovább

B.B. – Igen már indulok is azonnal, hogy a megbízóinknak teljesíteni tudjuk azt amit ígértünk. Úgy vélem, hogy amióta elkezdtük a tevékenységünket, mindig az első volt az, hogy az ügyfeleink elégedettek legyenek és nem véletlen lettünk az egyik legnépszerűbb csomagszállító Skóciában.

S.E.: – Akkor nincs más hátra, jó utat kívánunk neked, természetesen balesetmenteset és még ha egy kicsit unalmasabb is lesz, már ne akarj újabb sztorikkal szolgálni…

Az interjú óta Béla már Magyarországon van és ott szedi a csomagokat, lassan már indul is visszafelé. Bízom benne, hogy tényleg eseménytelenül látom újra Aberdeenben.

A LeadiTrans háláját fejezi ki mindenkinek, a sok jókívánságért, együttérzésért, megértésért! Külön köszönet az áldozatos munkájukért, segítségükért B. Szilàrdnak, G. Lászlónak, Á. Rolandnak és Á. Róbertnek!

S.E.


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Magyar Iskola Aberdeenben

Jó hír az aberdeeni magyar szülőknek, Aberdeenben magyar nyelvű iskola nyílt! Bizonyára sokan szeretnénk, hogy …