Kezdőlap / Politika / Lemondott a brit munkaügyi miniszter a szigorítások miatt
Goulash Étterem Aberdeenben

Lemondott a brit munkaügyi miniszter a szigorítások miatt

Bejelentette lemondását péntek este Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter a tárcáját érintő költségvetési kiadáscsökkentési tervek miatt.

Duncan Smith a távozását bejelentő, David Cameron miniszterelnöknek írt levelében “védhetetlennek” nevezte a szigorítási terveket, amelyeket a héten George Osborne pénzügyminiszter terjesztett elő az alsóházban a 2016-2017-es pénzügyi évre szóló költségvetési tervezet részeként.

Az előterjesztés szerint a kormány szigorítaná a fogyatékkal élőknek járó állami támogatás jogosultsági elbírálásának rendszerét, a következő négy évben évi egymilliárd font megtakarítást remélve a programtól.

A szigorítást a kormányzó Konzervatív Párton belül is komoly felzúdulás fogadta, és eddig az alsóházi tory frakció kéttucatnyi tagja jelezte, hogy szembefordul a tervvel. Ennyi ellenszavazat elég lenne a kormány tervének meghiúsításához.

Leaditrans-hbanner2
Hirdetés

Duncan Smith 2001 és 2003 között a Konzervatív Párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje volt, és a párt legbefolyásosabb veteránjai közé tartozik.

Személyében a jelenlegi konzervatív kabinet egyik leginkább EU-szkeptikus tagja távozik a kormányból. Duncan Smith az egyik frontembere annak a konzervatív tábornak, amelynek tagjai a kormány álláspontjával szembefordulva Nagy-Britannia EU-tagságának feladásáért kampányolnak az uniós tagságról június 23-ára kiírt népszavazás kampányában.

transfer4
Hirdetés

A BBC péntek este idézett kormányzati forrásai szerint valójában ez lehetett a meghatározó tényező abban, hogy Iain Duncan Smith lemondott miniszteri tisztségéről, mert egyébként a fogyatékkal élőknek járó szociális ellátások szigorításának kérdésében – amelyet a politikus távozása hivatalos okaként megjelölt – a nap folyamán már tapasztalható volt elmozdulás a kompromisszum felé a kormány és a lázongó tory képviselők között.

Iain-Duncan-Smith-on-why-he-backs-Brexit-BBC-Newsnight-1024x576

Duncan Smith a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: Nagy-Britannia “nagyot lépne a fény felé”, ha távozna az Európai Unióból, mivel szerinte az EU nem gazdasági, hanem jóval inkább politikai képződmény, amelyet a migrációs válság miatt az összeomlás veszélye fenyeget.

A politikus e kijelentésével nyíltan szembefordult a brit kormányfővel. David Cameron ugyanis ugyanabban a BBC-műsorban néhány perccel korábban azt mondta, hogy “ugrás lenne a sötétbe” a távozás az unióból.

/Forrás: MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Sajid Javid az új brit belügyminiszter

Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré hétfőn Theresa May brit miniszterelnök. Javid Amber Ruddot váltja a …