Kezdőlap / Politika / Egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország, az MI5 vezetője szerint
Goulash Étterem Aberdeenben
Andrew Parker

Egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország, az MI5 vezetője szerint

A brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetője szerint a világ elhárító ügynökségeinek figyelme jórészt az iszlám szélsőségre összpontosul, de egyes országok is mind nagyobb fenyegetést jelentenek a stabilitásra, közülük is mindenekelőtt Oroszország.

Andrew Parker a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban kijelentette: Oroszország egyre agresszívabban használja minden állami intézményét külpolitikai céljai elérésére, és eszköztárából nem hiányzik a propaganda, a kémkedés, a felforgató tevékenység és a kiberhadviselés sem. Parker szerint ez a tevékenység egész Európára, így az Egyesült Királyságra is kiterjed.

Hozzátette: Oroszország továbbra is számos hírszerzőt állomásoztat brit földön, de a hidegháború időszakához képest a nagy különbséget az orosz kiberhadviselés jelenti, és ennek célkeresztjében katonai titkok, ipari beruházások, gazdasági információk, kormányzati szakpolitikai, külpolitikai intézmények állnak.




Az MI5 vezérigazgatója szerint úgy tűnik, hogy Oroszország önazonosságának egyre meghatározóbb eleme a szembenállás a Nyugattal. Ez mutatkozik meg Oroszország ukrajnai és szíriai tevékenységében is, de a láthatatlan, nagyhatású elem a kiberfenyegetés – fogalmazott Parker.

Andrew Parker

Az iszlám szélsőségről szólva az MI5 vezetője részletek nélkül elmondta: az elmúlt három évben tizenkét “iszlamista indíttatású” terrorcselekmény-kísérletet sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában. Hozzátette: 33 éve dolgozik az MI5 kötelékében, de ilyen nagyszámú merényletkísérletet még nem tapasztalt.

Parker kijelentette: várakozása szerint a szolgálat a “legtöbb” terrorkísérletet képes lesz megakadályozni. Külön hangsúlyt helyezett ugyanakkor a “legtöbb” szóra, mondván: lesznek terrortámadások Nagy-Britanniában, ezért van érvényben a “súlyos” terrorfenyegetettséget jelző riasztási fokozat.

ActiviTreat0
Hirdetés

Ez a második legmagasabb készültségi szint, amely a hivatalos meghatározás alapján azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

A mostani készültségi szintet a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége.

transfer4
Hirdetés

Parker szerint ugyanakkor komoly veszély a hazai iszlám radikalizmus is. Az MI5 vezetője kijelentette: a szolgálat háromezer olyan iszlamista szélsőségest tart nyilván az Egyesült Királyságban, akik készek erőszakcselekményekre, a többségük brit.

A Kreml azonnal készen állt a válasszal: Alaptalanok az MI5-főnök állításai Moszkva Európával szembeni fenyegetéséről

Alaptalannak nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az MI5 brit belbiztonsági szolgálat vezetőjének sajtónyilatkozatát, amely szerint Oroszország politikája fenyegetést jelent az európai országokra.

peskov
Dmitrij Peszkov

Peszkov keddi moszkvai sajtótájékoztatóján beszélt erről.

“Addig, amíg valaki nem mutat fel valamilyen bizonyítékot, addig minden kijelentést, származzon az bár az MI5 fejétől, az Egyesült Államok elnökétől vagy más felelős személyektől, alaptalannak fogunk tekinteni” – jelentette ki.

Peszkov kéltségbe vonta a The Times című brit napilapnak azt a hiteles forrásokra hivatkozó hétfői közlését is, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök egy újabb átfogó katonai művelet jóváhagyására készül Aleppónál.

“A The Times újságnak aligha lehet értesülése Oroszország elnökének terveiről”

– mondta.

A The Timesban Michael Clark, a Védelmi Kutatások Egyesült Királyi Intézetének volt igazgatója azt állította, hogy Aleppóra ugyanaz a sors vár, mint annak idején Groznijra, a csecsen fővárosra.

Pjotr Velikij
A Pjotr Velikij

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egyébként kedden számolt be arról, hogy Pjotr Velikij (Nagy Péter) atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló vezette, Szíria felé haladó orosz csapásmérő flottakötelék a múlt héten elérte a Földközi-tengert.

/Forrás: The Guardian – The Times – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

David-David-James-Chapman-

A kilépés megakadályozásáért harcol a Brexit-miniszter volt kabinetfőnöke

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének megakadályozását sürgette a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter volt …