Kezdőlap / Politika / Cameronnal már nem annyira elégedettek a választók
Goulash Étterem Aberdeenben
MAIN-Cameron-and-Corbyn

Cameronnal már nem annyira elégedettek a választók

Csaknem háromévi mélypontra süllyedt azoknak a brit választóknak az aránya, akik elégedettek David Cameron miniszterelnök tevékenységével, az adóelkerülés elleni fellépés ügyében pedig jóval kevesebben bíznak meg benne, mint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjében – áll a legnagyobb brit közvélemény-kutató cég péntek este ismertetett legfrissebb felmérésében.

Leaditrans banner
Hirdetés

A YouGov vizsgálata, amely a panamai offshore-botrány kirobbanása után készült, kimutatta, hogy a konzervatív párti Cameron munkáját a választók 34 százaléka tartja megfelelőnek, az elégedetlenek aránya viszont 58 százalék.

Ez 2013 júliusa óta nem mért támogatottsági mélypont, és most fordult elő első ízben, hogy a Cameron munkájával elégedettek és elégedetlenek arányának különbsége rosszabb megítélést mutat, mint a Munkáspárt élén álló Jeremy Corbyn esetében.

2134a6a

A választók 30 százaléka mondta azt, hogy véleménye szerint Corbyn jó munkát végez, és 52 százalék fejtett ki negatív véleményt.

Ennek alapján Cameron “nettó elégedettségi mutatója” mínusz 24, Corbyné mínusz 22 – áll a YouGov ismertetésében.

goulashgif1
Hirdetés

A cég felmérése arra is kitért, hogy a választók kit tartanak megbízhatóbbnak az adóelkerülés problémájának kezelésében, és Cameron itt sokkal rosszabb eredményt ért el, mint munkáspárti riválisa.

A brit kormányfőt a válaszadók 23 százaléka, Jeremy Corbynt 39 százalékuk tartja megbízhatónak ebben a kérdésben. A vizsgálatba bevont választók 68 százaléka szerint Cameronban nem lehet megbízni az adóelkerülés kezelésében; a munkáspárti vezetőt e területen megbízhatatlannak tartók aránya 47 százalék.

/Forrás: MTI, Fotó: Mirror/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

David Davis

Davis szerint London “sokkal rugalmasabb” a kilépési tárgyalásokon, mint az EU

Az Európai Unióval tartott legutóbbi tárgyalási forduló ismét nyilvánvalóvá tette, hogy a brit kormány “sokkal …