Kezdőlap / Politika / Botrány a brit parlamentben!
Goulash Étterem Aberdeenben
Dennis Skinner

Botrány a brit parlamentben!

Bekiabálásokkal, hangzavarral tarkítottan telt a brit parlament ülése. Az egyik munkáspárti képviselő, Dennis Skinner beszédében támadta David Cameron miniszterelnököt, majd heves felszólalásában gúnyolódott vele. A levezető elnöknek kellett közbelépni…

Mint már írtunk róla, a Panama-botrány miatt David Cameron folyamatosan kapja a negatív kritikákat, napok óta az újságok címlapján szerepel az ügy. Cameron később nyilatkozott, hogy sajnos rosszul kezelte az ellene felhozott vádakat.

Leaditrans banner
Hirdetés

A mostani ülésen ugyancsak a Panama-botrány volt terítéken, az ellenzéki-munkáspárti Dennis Skinner beszédében hosszasan ecsetelte, hogy szerinte a miniszterelnök hogyan és mit lopott el, majd a kormányfőt gyerekkori gúnynevén, Dodgy Dave-nek (a Dodgy egy negatív jelző, mely leginkább agyafúrt, fondorlatosként fordítható magyarra) nevezte. A kijelentés hallatán a képviselők ordibálásokba kezdtek, a levezető elnöknek időbe tellett, mire Order! (Rendet!) kiáltásokkal meg tudta fékezni az indulatokat.

A levezető elnök felszólította Skinnert, hogy vonja vissza gúnyolódását, de erre Skinner nem volt hajlandó, ezért távoznia kellett az alsóházi ülésteremből.

S.E.

/Forrás: BBC News/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

House-of-Commons-UK-Parliament-

Túljutott a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonásának tervezete az első parlamenti szavazáson

A várakozásoknak megfelelően, a kormányindítvány elfogadásával zárult kedden a londoni alsóházban a brit EU-tagságról szóló …