Kezdőlap / Politika / “Akkor hozunk döntéseket, ha erre készen állunk”
Goulash Étterem Aberdeenben
Theresa May

“Akkor hozunk döntéseket, ha erre készen állunk”

Theresa May brit miniszterelnök szerint London addig nem hoz érdemi döntéseket az EU-kilépés ügyében, amíg erre készen nem áll.

May, aki a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport kínai csúcstalálkozójáról tájékoztatta szerdán az alsóház képviselőit, részletesen kitért a Brexit témakörére is. Kijelentette: tudja, hogy sokan szeretnének gyors haladást látni, és képet alkotni arról, hogy miként fest majd Nagy-Britannia, miután az EU-tagságról rendezett népszavazás döntésének megfelelően kilépett az unióból.

“A munka már folyik, de szeretnénk józan, megfontolt módon átgondolni az ezzel kapcsolatos kérdéseket (…), ezért mindaddig nem hozunk döntéseket, amíg erre nem állunk készen”

– tette hozzá.

A brit kormányfő kijelentette azt is, hogy London “nem fogja idő előtt kiteregetni kártyáit”, és a brit kormány “nem számol be helyszíni közvetítésben a tárgyalások minden egyes fordulatáról”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia nem fogja lemásolni más országok gyakorlatát az EU-hoz fűződő új kapcsolatrendszer kialakításában.

“Ez nem a norvég modell lesz, nem a svájci modell lesz, sem bármely más ország modellje, hanem a saját brit modellünket fejlesztjük majd ki”

– fogalmazott Theresa May, de részleteket ennek mibenlétéről sem árult el.

London már korábban is jelezte, hogy nem olyan megoldásokra törekszik az Európai Unióval folytatandó kilépési tárgyalásokon, amelyeket más országok már alkalmaznak.

Transferwise
Hirdetés

A múlt héten, a nyári szünet utáni első kabinetülés után a Downing Street szóvivője közölte: a brit kormány “nem a polcról készen leemelt, hanem egyedi jellegű megállapodásra” törekszik az EU-val. A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy szabályozni kell majd az EU-tagállamokból érkező bevándorlók számát, de egyben kedvező megoldásra kell jutni az unióval folytatott brit külkereskedelem szempontjából is.

Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az EU-n belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

David Davis
David Davis

Ebben a kérdésben a brit kormányon belül is vita alakult ki. David Davis, a Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium vezetője, aki a héten a parlamentet tájékoztatta a kormány terveiről, kijelentette: “nagyon valószínűtlen”, hogy Nagy-Britannia az unió egységes belső piacának tagja maradhat, ha ennek feltétele a külföldi EU-állampolgárok további korlátozásmentes betelepülésének engedélyezése.

A Downing Street szóvivője ugyanakkor erre reagálva kijelentette, hogy a Brexit-ügyi miniszter “a saját véleményét” ismertette, és jelenleg “nem a kormány szakpolitikájának része kijelenteni valamiről (az EU-tárgyalásokkal összefüggésben), hogy az valószínű vagy valószínűtlen”.

/Forrás: MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:




Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

David-David-James-Chapman-

A kilépés megakadályozásáért harcol a Brexit-miniszter volt kabinetfőnöke

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének megakadályozását sürgette a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter volt …