Kezdőlap / Közélet / Terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket – írja a Telegraph
Goulash Étterem Aberdeenben

Terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket – írja a Telegraph

A brit biztonsági szolgálatok terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket, és a biztonsági intézkedések fokozására szólították őket, mert nőtt az elektronikus biztonsági rendszereiket fenyegető veszély – értesült a The Telegraph című brit lap.

Az újság azt írja vasárnap internetes felületén, hogy a biztonsági szolgáltok az elmúlt 24 órában többször adtak ki figyelmeztetést. A hírszerzés azt feltételezi, hogy a terroristák kifejleszthettek olyan módszereket, amelyekkel úgy tudnak robbanóanyagot elrejteni a hordozható számítógépekbe (laptop) és mobiltelefonokba, hogy a repterek biztonsági átvilágítási rendszere ne észlelje őket.

A The Telegraph ezzel összefüggésbe emlékeztet arra, hogy két héttel ezelőtt terrorveszélyre hivatkozva az amerikai és brit hatóságok megtiltották több közel-keleti és észak-afrikai országból az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába tartó utasok számára, hogy mobiltelefonnál nagyobb elektronikus eszközöket – laptopokat, táblagépeket stb. – vigyenek fel kézipoggyászként a repülőgépek fedélzetére.




A lap szerint a hatóságok attól is tartanak, hogy hackerek megpróbálják kijátszani az atomerőművek biztonsági rendszereit is. Kormányilletékesek arra figyelmeztettek, hogy terroristák, külföldi kémek és “hacktivisták” megkísérlik kihasználni az atomipari létesítmények internetvédelmének sebezhetőségét.

A The Telegraph szerint az amerikai hírszerzés emberei arra figyelmeztettek korábban, hogy terrorcsoportok – köztük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is – olyan eljárásokat fejleszthettek ki, amelyek révén a laptopokba és más elektronikai eszközökbe rejtett pokolgépek láthatatlanná válnak az reptéri biztonsági rendszerek számára. Feltehetően azáltal tudtak “áttörést” elérni ebben, hogy beszereztek a kísérletezéshez szükséges reptéri átvilágító berendezéseket. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakemberei megvizsgálták, hogyan lehet robbanóanyagot elhelyezni a laptopok akkumulátorjaiba úgy, hogy közben be lehessen őket kapcsolni. Arra jutottak, hogy ez nem kivitelezhetetlen.

heathrow

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

transfer4
Hirdetés

Március 22-én a Khalid Masood nevű férfi bérelt járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a Westminster híd zsúfolt járdáján, amelyen 250 méter hosszan végiggázolt, majd a kocsiból kiszállva a parlament kerítése előtt halálra késelt egy rendőrt. Ezután lőtték le a parlamentnél járőröző rendőrök. A lelőtt merénylővel együtt öten haltak meg, és ötvenen sérültek meg a támadásban, néhányan közülük súlyosan. A Scotland Yard szerint Masood valószínűleg egyedül cselekedett.

/Forrás: The Telegraph – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Mentsük meg közösen a Hospice Házat!

Pár napja a Facebookon kalandozva, hirtelen deja vu érzésem támadt, amikor egy  újabb adománygyűjtő kampányra …