Kezdőlap / Közélet / Példaértékű összefogás az Egyesült Királyságban élő magyarok körében – Hihetetlen de igaz!
Goulash Étterem Aberdeenben
Tábitha

Példaértékű összefogás az Egyesült Királyságban élő magyarok körében – Hihetetlen de igaz!

Pár napja arra lettem figyelmes, hogy egyre több poszt kering a Facebookon, amelyekben támogatást kérnek és népszerűsítésre buzdítanak. Egy közös volt bennük: adománygyűjtő kampány egy törökbálinti szervezet, a Tábitha Gyermekhospice-ház javára. Kérésemre Moravszki Viktória, a lelkes kis csapat egyik aktív tagja mesél az eddigi eseményekről.

„Pacher Nóra a Csak Csajok UK Facebook csoportban három héttel ezelőtt azzal az ötlettel állt elő, hogy csináljunk egy közös adománygyűjtést egy általunk kiválasztott jótékony célt támogatva. Az ötlet sokaknak tetszett így hamar jöttek a különböző javaslatok. A Tábitha Gyermekhospice-házra többen is szavaztak, pláne miután kiderült, hogy a létesítmény egyáltalán nem kap állami támogatást. Amikor pedig egy csoporttársunk, Szabó Ildikó elárulta, hogy személyesen érintett az ügyben és saját tapasztalata van a szervezettel kisfia révén, szinte egyöntetűen a Tábitha támogatása mellett tettük le a voksunkat. Nóra létrehozott egy nyilvánosan követhető adománygyűjtő oldalt, biztosítva a gyűjtés tisztaságát. Manapság az emberek sajnos nehezen bíznak meg egymásban és sok a rossz tapasztalat, ezért fontos volt az átláthatóság.

Megtörtént a kapcsolatfelvétel a szervezet főorvosával, Benyó Gáborral. A hírt nagy örömmel fogadták és Magyarországról drukkol nekünk az egész otthoni Tábithas csapat, akik nagyon hálásak minden font adományért.

donate-button-logo-blue-rectangle

Ők nem szoktak kérni, csak adnak. Adnak azoknak, akiknek már nem sok van hátra az életből, felkészítik a gyermekeket és szüleiket arra, amire valójában soha senki nem lehet elég felkészült. Segítenek abban, hogy az utolsó pár nap es óra a lehető legbarátságosabb hangulatban teljen el, szakszerű orvosi felügyeletben, minden lehetséges támogatást megadva. Amikor pedig bekövetkezik a halál, ők akkor is ott vannak és átsegítik a szülőket a legnehezebb időszakon.

Tábitha-ház

Pacher Nóra mert nagyot álmodni és magasra tette a lécet, amikor 5000 fontot tűzött ki célul. Eleinte úgy vélte, hogy egy több mint 3000 fős Facebook csoport ezt az összeget pikk-pakk összedobja, hiszen csak fejenként 2 font már meghaladná a kitűzött 5000 fontot. Viszont hamar rá kellett jönnie, hogy ez a gyakorlatban nem volt tapasztalható, így amikor elértük az 50 adakozót és körülbelül 400 fontot, akkor a gyűjtést nyilvánossá tettük és külső segítséget kértünk a nemes cél megvalósításához.

DSCF6858
Beteg gyermekek a Tábitha-házban

Létrejött egy kicsi de annál lelkesebb csapat, ami eltökélte, hogy addig mennek, amíg a célt el nem érik a meghatározott ideig, vagyis november 27-ig. A csapat folyamatosan bővült, jelenleg 13 fős, de a külső támogatók száma is egyre növekszik. A lelkes kis csapat tagjaként olyan sokat tanultam az elmúlt két hét alatt, hogy azt nem is képzeltem volna. A csapatszellem, az összefogás olyan dolgot képes létrehozni, amit az egyén saját maga, külön-külön soha nem tudna megvalósítani.

Azóta egy emberként dolgozunk együtt, egymást lelkesítve, segítve, támogatva. Mindenki azzal járul hozzá a közös munkához amivel tud, volt aki a kapcsolatrendszerét dobta be a közösbe, volt aki a színes tollkészletét ajánlotta fel adományként, ezzel buzdítva a magyar Facebook közösséget az adományozásra. Óriási az érzelmi hullámzás, az együttérzés, a jókedv, az öröm és a bánat. Ezt a kampányt nem lehet érzelmek nélkül csinálni, hiszen mindannyian érintettek vagyunk valamilyen mértékben, mindenkinek van kötődése a témához, ha nem is közvetlenül, de közvetetten biztosan.




És miközben mi tesszük a dolgunkat a hír egyre jobban terjed es egyre többen kapcsolódnak be a gyűjtésbe, ami nagyon szívmelengető érzés. Anyukák, apukák, fiatalok és idősek, híres emberek és celebek, a lista napról-napra bővül.

A nehezén már túl vagyunk, úgy érzem sikerült áttörni a sokszor leküzdhetetlennek tűnő akadályokat és eljutni a szívekhez, lelkekhez.

Végezetül csak annyit tennék még hozzá, hogy a kezdeti szlogenünk örök érvényű:

Adakozz te is a Tábithának mert szívből adni jó!

Az Aberdeeni Magyarok Portál nevében gratulálok a szervezőknek e nemes ötlethez és annak megvalósításához! Aki teheti csatlakozzon és lehetőségéhez mérten segítse azt a törekvést, hogy a támogatás a tervezet szerint eljuthasson oda, ahol valóban szükség van rá!

Kapcsolódó website-ok:

Az adománygyűjtő oldal

A Tábitha Gyermekhospice-ház honlapja

A kampány Facebook oldala

S.E.


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:




Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

may

May saját “schengeni övezetet” hozna létre Írországgal

A brit kormányfő arra készül, hogy saját “schengeni övezet” létrehozását javasolja Írországnak a Brexit után …