Kezdőlap / Közélet / Meghalt Sean O’Callaghan, az IRA egyik legmagasabb rangú tagja
Goulash Étterem Aberdeenben
Sean O'Callaghan

Meghalt Sean O’Callaghan, az IRA egyik legmagasabb rangú tagja

Meghalt Sean O’Callaghan, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), az egykori legnagyobb britellenes katolikus fegyveres milícia egyik legmagasabb rangú tagja, aki az ír és a brit hatóságokhoz átállva szabotálta a szervezet terrorkampányát, többek közt állítólag a Károly walesi herceg és azóta elhunyt első felesége, Diana hercegnő ellen tervezett merényletet.

A hatvankét éves férfi vízbe fulladt Jamaicán, ahol lányánál volt látogatóban – közölte a pénteki brit sajtó.

Sean O’Callaghan Írország déli csücskében, az IRA egyik erősségének tekintett Kerryben született 1954 októberében. Apja is tagja volt a szervezetnek, s úgy nőtt fel, hogy nagyanyja azt szajkózta, az egyedüli jó rendőr a halott rendőr. Tizenöt évesen csatlakozott az IRA-hoz, de nem annak marxista irányultságú és a politikai küzdelmet preferáló, hanem az “ideiglenes” szárnyához, amely a merényletek és a terror útját választotta. Tizenhét évesen fél évre börtönbe került, utána kiképzőtáborokat szervezett Kerryben. Tizenkilenc évesen már a hírhedt észak-írországi Kelet-tyrone-i Brigád tagja volt. Első áldozata 1974-ben egy protestáns tanárnő, az egyik ulsteri védelmi egység tagja volt. Három hónappal később kilenc lövéssel végzett a rendőrség omagh-i különleges egységének amúgy római katolikus vezetőjével.




Az észak-írországi biztonsági erők elleni több akcióban és merényletben is részt vett az 1970-es évek első felében. Egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán, ifjúkori idealizmusa azonban kiábrándultságba fordult, főleg az IRA vezetőinek cinizmusa és viszálykodása miatt. 1975-ben otthagyta az IRA-t, Angliába költözött, kispolgári életet élt. A királynő rokona, Lord Mountbatten meggyilkolása azonban olyannyira felháborította, hogy 1979-ben újra csatlakozott a milíciához, de ekkor már fizetett informátorként. 1979 és 1985 között az IRA déli parancsnokságának vezetője volt, besúgóként pedig az ír rendőrség különleges részlegének dolgozott.

hufo
Hirdetés

Több merénylet meghiúsításában is részt vett, köztük a brit trónörökös, Károly és hitvese, Diana ellen 1983-ban végrehajtani tervezett terrortámadás megakadályozásában. Az IRA pokolgépet akart robbantani a londoni Dominion Színházban, ahová a hercegi pár a Duran Duran együttes jótékonysági koncertjére volt hivatalos. Sean O’Callaghan később a The New York Times című lapnak elmondta, rá várt a feladat, hogy a 12 kilogrammnyi nagy hatású robbanóanyagot és az időzítő szerkezetet elhelyezze a királyi páholy mögötti férfi mosdóban. Riasztása alapján azonban a merényletet “elfojtották” a hatóságok, a brit rendőrség pedig olyan közleményt hozott nyilvánosságra, amely alibit biztosított számára a sikertelen akcióért. A terv bevált, O’Callaghan nem bukott le.

1984-ben az ő információi alapján kapcsolták le a Marita Ann nevű hajót, rajta hét tonna fegyverrel és robbanóanyaggal.

Marita Ann
A Marita Ann hajón lefoglalt fegyverek

Informátorként tett szolgálatai révén az IRA hozzávetőleg 50 tagja került rács mögé.

1985-re azonban forró lett a lába alatt a talaj, Angliába menekült, és az általa elkövetett gyilkosságok okozta lelkifurdalás miatt feladta magát a brit rendőrségnek. Többszörös életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de 1996-ban kegyelmet kapott.

Sean O'Callaghan2

Szabadulása után a megtorlástól tartva bujkálni kényszerült, nem volt állandó lakcíme, bankszámlája, és mindig taxival utazott. Hányattatásai ellenére publikálni kezdett, azokat a veszélyeket taglalta, amelyet szerinte az IRA jelentett a demokráciára és a szabadságra nézve. Az évek során a republikánus mozgalom legkövetkezetesebb, legnagyobb tiszteletnek örvendő bírálója lett – írta róla a The Daily Telegraph című brit lap. A köztársaságiak azonban azt hangoztatták, O’Callaghan fanatikus és hazudik, de legalábbis kiszínezi a dolgokat.

The InformantAz IRA egykori tagja 1998-ban The Informer (A besúgó) címmel adta közre a visszaemlékezéseit tartalmazó könyvet.

A milíciáról birtokában lévő tudásnak még az idén is hasznát vették a hatóságok, amikor információkat szolgáltatott egy belfasti nyomozáshoz az Észak-Írországot három évtizeden át sújtó felekezeti erőszak egyik legvéresebb esetében, az 1976-os kingsmilli vérengzésben, amelyben tíz protestáns gyári munkással végeztek vélhetően az IRA tagjai.

/Forrás: The Daily Telegraph – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hurricane-Ophelia-map-UK-865330

2017 a hurrikánok éve! A brit szigeteknek is jut belőle…

Több mint 120 év után idén először fordult elő, hogy tíz hurrikán formálódjon az Atlanti-óceán …