Kezdőlap / Közélet / Maynek sem tetszik, hogy elhallgat a Big Ben
Goulash Étterem Aberdeenben
big ben

Maynek sem tetszik, hogy elhallgat a Big Ben

A brit kormányfő sem ért egyet azzal, hogy felújítás miatt négy évre elnémul a londoni parlament toronyórájának világhírű harangja, a Big Ben. Theresa May szerdán helytelennek nevezte az erről szóló terveket, törvényhozási tisztségviselők pedig közölték, ősszel, amikor újra összeül a parlament, napirendre kerül a kérdés.

webbanner hufo
Hirdetés

A köznyelv által szintén Big Bennek nevezett torony és az óra felújításának tavalyi bejelentésekor még arról volt szó, hogy a briteknek és a Londonban látogató turistáknak csak néhány hónapig kell nélkülözniük a jól ismert harangjátékot, amely minden egész órakor csendül fel. A 13,7 tonnás Big Ben mellett négy kisebb harang is lakik a toronyban, ezek szólalnak meg 15 percenként.




A hivatalosan az uralkodó, II. Erzsébet nevét viselő torony hozzávetőleg 30 millió fontos rekonstrukciója már elkezdődött, a legtöbbet fényképezett brit turistalátványosságot félig fel is állványozták. A Big Ben augusztus 21-én délben szólal meg hosszú ideig utoljára, és a jelenlegi tervek szerint 2021-ig csak rendkívüli alkalmakkor lesz hallható, például újévkor.

big ben

Parlamenti képviselők egy csoportja – pártállástól függetlenül – már kedden hangot adott felháborodásának amiatt, hogy négy évre elnémul a nagyharang. A Big Ben 1859 óta szinte megszakítás nélkül hallható volt, még a második világháború idején is, amikor a náci Németország légiereje, a Luftwaffe 1940-1941-ben bombázta Londont – hangoztatták, hozzátéve, hogy a harangjáték rendkívül fontos a nemzet lelki egészsége szempontjából, mert a stabilitás és az egység jelképe.

Big-Ben-renovation-aA Big Ben legutóbb 2007-ben, előtte pedig 1983 és 1985 között hallgatott el, szintén felújítási munkálatok miatt.

A torony rekonstrukciójának felügyelői szerint most a munkások biztonságának és egészségének végett van erre szükség. Szerdán egyébiránt elutasították az arról szóló képviselői javaslatát, hogy a napi munka végeztével, délután 5 és reggel 7 óra között működhetne a Big Ben. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a harangot nem lehet csak úgy működésbe hozni, majd leállítani. “Ez hosszas és bonyolult folyamat” – tették hozzá.

Arra azonban ígéretet kaptak a képviselők, hogy felülvizsgálják az időtartamot, amelyre a Big Ben a jelenlegi tervek szerint elnémul.

A jellegzetes harangszó világszerte a második világháború alatt forrt össze Nagy-Britanniával a BBC rádiós hírszolgálata révén. Manapság is minden nap élőben hallani a brit közszolgálati rádióban. A BBC közölte, az Erzsébet-torony renoválása alatt felvételről sugározza majd a harangjátékot.

/Forrás: Mirror – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

euros

A német pénzügyminiszter szerint az eurót az egész EU pénzévé kell tenni

A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió …