Kezdőlap / Közélet / Drónnal ütközött egy repülőgép London felett
Goulash Étterem Aberdeenben

Drónnal ütközött egy repülőgép London felett

Valószínűleg drónnal ütközött vasárnap London légterében a British Airways légitársaság egyik repülőgépe.

A cég vasárnap esti közleménye szerint a Genfből érkező Airbus A320-as típusú repülőgép 132 utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén baj nélkül leszállt célállomásán, a Heathrow repülőtéren.

A hivatalosan egyelőre nem azonosított tárgy a gép elejének csapódott. Az ütközést a pilóta jelentette a leszállás utolsó szakaszában. Az első vizsgálatok után a Scotland Yard szakértői azt valószínűsítették, hogy az Airbus egy drónnal, vagyis távirányítású repülőeszközzel ütközött.

A British Airways közleménye szerint a teljes műszaki átvizsgálás után az utasszállítót a légitársaság szakemberei repülésre alkalmasnak találták, így a gép teljesíthette következő járatát.

drone-hits-british-airways-plane-landing-at-heathrow-airport-136405254558903901-160417194054

A vasárnapi incidens ügyében egyelőre senkit nem vettek őrizetbe. Az ütközésben nem sérült meg senki, London légiforgalma vasárnap zavartalan volt.

Brit repülésügyi szakértők többször is felhívták a figyelmet a kiskereskedelemben megkötések nélkül árult, a repülőterek légterében is mind gyakrabban felbukkanó drónok veszélyeire.

ingyenes3
Hirdetés

A UK Air Proximity Board (UKAB) nevű szakértői testület, amely a brit légtérben történő, ütközésveszéllyel járó incidensek kivizsgálására szakosodott, néhány hete közzétett jelentésében közölte: a tavalyi második fél évben hét olyan, csaknem ütközéssel járó eset jutott a tudomására, amelyben drónok okozták a veszélyhelyzetet. A UKAB ezek közül négyet minősített A-kategóriás, vagyis különösen veszélyes incidensnek.

A jelentésben szereplő egyik ilyen esetben egy drón 1200 méteres magasságban alig öt méterrel került el egy Boeing 737-es utasszállító repülőgépet, amely a londoni Stansted repülőtérről szállt fel.

Egy másik incidens során egy Boeing 777-es jobb szárnyától mindössze 25 méterre repült el egy drón. Ez a repülőgép a Heathrow-ról szállt fel és 600 méteres magasságban járt.

mlk
Hirdetés

A brit közforgalmi pilóták szövetsége (Balpa) a jelentés közzététele után hatósági intézkedéseket követelt a drónok árusítási szabályainak szigorítására. A brit közlekedési minisztérium nem sokkal később bejelentette, hogy már elkezdődött az új szabályozói keretrendszer kidolgozása.

/Forrás: MTI/                


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Nehezen kerülhető el a határellenőrzés Írország és Észak-Írország között

A londoni alsóház illetékes szakbizottsága szerint nehéz elképzelni, hogyan kerülhető el a fizikai határellenőrzés visszaállítása …