Kezdőlap / Közélet / A megvert kamionsofőrt mintegy negyed órát ütlegelték Calaisnál a migránsok
Goulash Étterem Aberdeenben

A megvert kamionsofőrt mintegy negyed órát ütlegelték Calaisnál a migránsok

Mintegy negyed óráig ütlegelték emlékei szerint azt a magyar kamionsofőrt, akit bevándorlók vertek meg csütörtökön Franciaországban, a Calais felé tartó autópálya egyik parkolójában. Erről az M1 aktuális csatorna tudósítójának beszélt egy péntek este sugárzott interjúban.

Transferwise
Hirdetés

A férfi hajnali négy körül arra kelt fel, hogy nagyon mozog az autója. Kinézett, és a jármű hátuljánál egy-két embert látott. Rájuk szólt, de nem mentek el, közben viszont mások mögé kerültek és rátámadtak. A sofőr ekkor visszamenekült a fülkéjébe, azonban a migránsok betörték a két oldalablakot és tovább ütlegelték, majd elmenekültek.

download

A sofőr az interjúban elmondta: hiába dudált, a mellette álló két-három másik sofőr nem ébredt fel, vagy nem akart belekeveredni az incidensbe.

Elmondta, hogy többször járt már a környéken, korábban nem szembesült hasonló problémával.

Az áldozat úgy vélekedett, hogy nem elég Calais-nál betonfalat emelni, hiszen őt 60-70 kilométerre Calais-tól érte a támadás, akkor “egész Franciaországot le kéne betonozni.”

calais3

Közlése szerint a francia rendőrök nagyon korrekten viselkedtek vele, szállást kerestek neki és másban is segítették. A szállásán is jól bánnak vele.

Elmondta, hogy Magyarországon további orvosi kezelések várnak rá: fogpótlás és varratszedés, sőt úgy véli, pszichológushoz is el kell mennie, mivel nem alszik jól és előtörnek a rossz emlékei.

Eközben a sofőr felesége, Török Mária nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában és közölte, hogy nem nagyon tudott beszélni férjével, ugyanis olyan sérülései vannak, hogy csak szívószállal tud inni. A fogait kiverték, és egy kombinált fogó fejével ütötték. Azt is megjegyezte, hogy a fuvarozó cégtől segítséget nem kapott, a franciaországi magyar konzul segített neki.




Csütörtökön még kórházban volt, az orvosok azon tanakodtak, hogy mit csináljanak az arcával, megműtsék-e. Most állítólag begyógyszerezve egy szállodában van – tette hozzá.

A sofőr nem tudja, mikor tud majd újra dolgozni, pénteken ugyanis remegett, amikor visszakísérték a kamionjához. Reméli, hogy sikerül leküzdenie a félelmeit.

A kamionos várhatóan vasárnap ér Magyarországra, egy kollégája fogja hazaszállítani.

/Forrás: MTI – Kossuth Rádió/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hónapok óta először szólalt meg a Big Ben

A nyár vége óta először szólalt meg csütörtökön a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big …