Kezdőlap / Közélet / A brit jogászok Írországba menekülnek a Brexit elől
Goulash Étterem Aberdeenben
vegrehajtas-590x322

A brit jogászok Írországba menekülnek a Brexit elől

A brit és az ír jog hasonlóságát és az egyszerűsített engedélyeztetési eljárást kihasználva rekordszámú brit jogász szerzett működési engedélyt Írországban 2016 első fél évében. Az ír jogászszövetség elnöke szerint ezek nagy része nem tervez praxist nyitni Írországban, de az uniós bíróságokon csak olyan jogászok vihetnek ügyeket, akiknek valamelyik uniós tagállamban van engedélyük. És könnyen lehet, hogy a brexitszavazás után az Egyesült Királyság már nem lesz uniós tagállam – írja az Origo a Guardian cikkére hivatkozva.

2016 első fél évében 186 brit jogász szerzett működési engedélyt Írországban.

Egy éven belül még soha ennyi jogász nem jött át az Egyesült Királyságból, és még csak az év közepénél járunk” – mondta Ken Early, az ír jogászszövetség elnöke. 2015-ben összesen 101 brit jogász regisztrált Írországban, 2014-ben csak 51.

ingyenes3
Hirdetés

Ken Early szerint az átigazolásokat a brexit miatti félelem hajtja, az uniós bíróságokon ugyanis csak olyan jogászok vihetnek ügyeket, akik regisztrálva vannak valamelyik tagállamban, márpedig ha az Egyesült Királyság kilép az unióból, akkor a brit jogászok már nem lesznek uniós tagállam jogászai.

1989 óta azok a jogászok, akik Angliában, Walesben vagy Észak-Írországban szereztek engedélyt egyszerűsített eljárásban, rövid idő alatt engedélyt szerezhetnek arra, hogy Írországban működjenek.

Az ír jog és igazságügyi berendezkedés ráadásul nagyon hasonlít a brithez, így a brexittől félő jogászok számára kézenfekvő megoldás, hogy Írországban is megszerezzék az engedélyt.

Leaditrans-hbanner2
Hirdetés

Nem költöznek, csak az engedély kell

„Úgy tudjuk, az ír engedélyt megszerző brit jogászok nagy része továbbra is Londonban vagy Brüsszelben fog működni, nem terveznek praxist nyitni Írországban” – mondta Ken Early. A jogászszövetség elnöke szerint több tucat brit jogász engedélyeztetési ügye van folyamatban, köztük az egyik legnagyobb londoni ügyvédi iroda egyik jogászáé.

/Forrás: Origo – The Guardian/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

euros

A német pénzügyminiszter szerint az eurót az egész EU pénzévé kell tenni

A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió …