Kezdőlap / Gazdaság / Recesszió várható ha nem lesz Brexit-megállapodás, még a légitársaságok is leállhatnak
Goulash Étterem Aberdeenben

Recesszió várható ha nem lesz Brexit-megállapodás, még a légitársaságok is leállhatnak

A brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről, és ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem – áll a Moody’s Investors Service kedden Londonban bemutatott átfogó szektorelemzésében.

A nemzetközi hitelminősítő tanulmánya szerint a brit polgári repülési ágazatban egy ilyen forgatókönyv például “egyenesen drámai” következményekkel járna. Egyezség híján megszűnne ugyanis azoknak a szerződéseknek a nagy-britanniai hatálya, amelyeknek London az Egységes Európai Légtér (ECAA) keretén belül, az Európai Unió tagjaként jelenleg részese.

A légitársaságok így egyik napról a másikra elveszíthetnék légiforgalmi jogosultságaikat Nagy-Britannia és az ECAA-tagországok között, valamint Nagy-Britannia és azon külső országok között is, amelyekkel az ECAA-térségnek légiforgalmi megállapodása van.

Michael O'Leary
Michael O’Leary a Ryanair vezérigazgatója

Erre a kockázatra a minap Michael O’Leary, a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair vezérigazgatója is felhívta a figyelmet. O’Leary az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottságának meghallgatáson kijelentette: “valós az esélye” annak, hogy ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, a brit EU-tagság megszűnésének legvalószínűbb időpontja, 2019 márciusa után “napokra, hetekre vagy akár hónapokra is” leáll a légiforgalom a brit repülőterek és az Európai Unió tagállamai között.

Hozzátette: a Ryanair kész törölni az Egyesült Királyságba közlekedő és onnan induló összes járatát, ha a jövő év szeptemberéig nem születik egyezség London és az EU között.




A Moody’s Investors Service tanulmánya szerint a megállapodás nélkül megszűnő brit EU-tagság az infrastrukturális ágazatokra is jelentős hatással lenne, mivel elvesznének azok az intézményi keretrendszerek, amelyeknek Nagy-Britannia az EU tagjaként részese. A hitelminősítő kiemelte, hogy ha megszűnne a brit tagság például az Európai Atomenergia Közösségben (Euratom), akkor Londonnak új felügyeleti rendszert kellene létrehoznia az atomenergia-ágazatban, és új együttműködési megállapodásokat kellene kötnie más országokkal.

Erre azonban kevés idő lenne, és ilyen megállapodások híján Nagy-Britannia – az ágazat számára szükséges egyéb termékek, szolgáltatások és szabadalmak mellett – még nukleáris fűtőanyagot sem tudna importálni – áll a Moody’s elemzésében.

A hitelminősítő szerint összességében a megállapodás nélkül megszűnő brit tagság valószínű következményei között lenne a brit gazdaság növekedésének lelassulása, sőt a recesszió is, ez pedig a brit vállalati szektor jelentős részének adósminőségére is egyértelműen nyomást gyakorolna.




A recesszió kockázataira más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minapi helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság növekedési üteme a következő hónapokban meredek ívben lassul, és csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió.

A Moody’s már most is leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást tart érvényben az “Aa1” szintű – a lehetséges legjobb “Aaa”-nál egy fokozattal gyengébb – brit államadós-osztályzatra.

Goulashapp
Hirdetés

A cég egy héten belül másodszor foglalkozik átfogó elemzésben a brit EU-tagság megszűnésének várható gazdasági következményeivel. A múlt héten Londonban ismertetett előző tanulmányában közölte: a tavaly mért 1,8 százalékos növekedés után 2017-re 1,5 százalékos, jövőre már csak 1 százalékos növekedésre számít a brit gazdaságban. E lassulás fő okai között vannak a Moody’s szerint a háztartások fogyasztási kiadásait terhelő tényezők és az üzleti beruházások bizonytalan kilátásai.

A Moody’s szerint ebben a környezetben egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Királyság szuverén hitelképességére, emellett növekszenek a politikai és költségvetési kockázatok is az EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások bizonytalanságai miatt.

/Forrás: BBC – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

A Goldman Sachs vajon búcsút int Londonnak?

Új frankfurti működési központ létrehozására tett egyenes utalást csütörtökön a Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi …