Kezdőlap / Gazdaság / Emelkedett az infláció júliusban a briteknél
Goulash Étterem Aberdeenben
uk_inflation_1897514b

Emelkedett az infláció júliusban a briteknél

Az általános szakértői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a fogyasztói árindex júliusban Nagy-Britanniában: a júniusi 0,5 százalék után júliusban 0,6 százalékos inflációt mértek éves összevetésben a brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett adatai szerint.

Noha az emelkedés húsz hónapja nem tapasztalt mértékű, történelmi összehasonlításban még így is viszonylag alacsony az ONS szerint. A statisztikai hivatal az üzemanyag, a szeszes italok és a szállások árának emelkedését és az élelmiszerárak egy évvel ezelőttihez képest alacsonyabb mértékű csökkenését nevezte meg az infláció gyorsulásának legfőbb okaként. Lassította  viszont az emelkedés ütemét a szociális lakások bérleti díjának és egyes játékok árának mérséklődése.

A szorosabban vett kiskereskedelmi árindex (RPI) 1,9 százalékkal nőtt júliusban az előző hónapban mért 1,6 százalékhoz képest. Ez az index határozza meg többek közt a vasúti jegyárak emelkedésének mértékét 2017-ben.

infláció

A statisztikai hivatal szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a brit európai uniós tagságról tartott júniusi népszavazás eredménye és az EU-ból való várható kilépés hatással volt az infláció mértékére.

infláció2

Az ONS adataiból ugyanakkor kiderült, hogy a font árfolyamának a referendum után tapasztalt esése az importárakban emelkedést hozott. Ezáltal 0,3 százalékkal nőtt a termelői árindex. Ez rekord az utóbbi két évben, és arra utal, hogy a termelők a vásárlókra hárítják át a magasabb importárakból adódó plusz költségeiket.

Transferwise
Hirdetés

Mindezek alapján szakértők az infláció további emelkedésére és a reálbérek csökkenésére számítanak az elkövetkező hónapokban, illetve jövőre. Egyesek szerint viszont időt kell adni a gazdaságnak az EU-ból való várható kilépéshez való alkalmazkodásra, a vállalkozásoknak pedig új üzleti stratégiák kialakítására.

 /Forrás: The Guardian – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

bdi

A német vállalatok a hard-Brexitre is felkészülnek

A nagy-britanniai érdekeltséggel rendelkező német vállalatoknak fel kell készülniük a “kemény” Brexitre – figyelmeztette tagjait …