Kezdőlap / Gazdaság / Csökken a nagy-britanniai bevándorlás
Goulash Étterem Aberdeenben

Csökken a nagy-britanniai bevándorlás

Csökkenésnek indult tavaly a nagy-britanniai bevándorlás a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett kimutatása szerint.

A szeptemberrel zárult tizenkét hónapban nettó 273 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 49 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. A nettó bevándorlás 2014 közepe óta nem volt ilyen alacsony.

Ez az első olyan felmérés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni negyedév is.

A statisztikai hivatal csütörtöki adatai szerint az EU8-országokból – vagyis az unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból – az egy évvel korábbinál tízezerrel kevesebben, 58 ezren, a később felvett Romániából és Bulgáriából viszont 19 ezerrel többen, 74 ezren érkeztek. Ez az eddigi bevándorlási rekord ebből a két országból.

Az ONS azonban külön kiemelte csütörtöki összeállításában, hogy “statisztikailag szignifikáns” mértékben csökken a nettó bevándorlás az EU8-országokból. A vizsgált tizenkét hónapban a Románián és Bulgárián kívüli közép- és kelet-európai EU-országcsoport állampolgárai közül 39 ezren távoztak Nagy-Britanniából, 12 ezerrel többen, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.




Az EU8-országok nominális migrációs adatainak összevetése alapján az e térségből tartós letelepedési szándékkal érkezők nettó száma éves összevetésben 22 ezerrel 19 ezerre csökkent a szeptemberrel zárult tizenkét hónapban – áll a brit statisztikai hivatal kimutatásában.

Az ONS szerint ugyanakkor egyelőre nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás eredményének milyen közvetlen hatásai vannak a hosszú távú migrációs folyamatokra.

transfer4
Hirdetés

A brit vállalati szektorban elvégzett friss felmérések szerint azonban most már egyre nagyobb a munkaerőhiány azokban az ágazatokban, amelyek jelentős részben függnek a külföldi EU-munkavállalóktól.

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felmérése kimutatta, hogy jelenleg 748 ezer – csaknem rekordszámú – munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt ezekre az állásokra.

Névtelen

A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka számolt be arról, hogy a már alkalmazásukban álló külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is.

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) e héten zajló éves kongresszusán Meurig Raymond, a szervezet elnöke kijelentette: az agrárszektornak jelenleg 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, “a földeken fog elrothadni a termés”.

/Forrás: BBC – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Londoni elemzők szerint Kína 12 év múlva lehagyja az Egyesült Államok gazdaságát

Londoni pénzügyi elemzők szerint tizenkét év múlva Kínáé lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága a dollárban …