Kezdőlap / Érdekes / Váratlanul lemondott a GCHQ kommunikációs figyelőszolgálat igazgatója
Goulash Étterem Aberdeenben

Váratlanul lemondott a GCHQ kommunikációs figyelőszolgálat igazgatója

Lemondott hétfőn az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) vezetője.

Robert Hannigan, aki 2014 óta állt a szolgálat élén, családi okokkal indokolta távozását. Boris Johnsonnak, a szervezetet közvetlenül felügyelő brit külügyminiszternek küldött levelében Hannigan azt írta, hogy munkája nagy terhet rótt “türelmes és megértő” családjára, és emiatt “eljött az irányváltás ideje”.

gchq_logo

Hannigan részletek nélkül kifejtette a külügyminiszternek írt levelében, hogy a GCHQ tevékenysége sok emberéletet mentett meg Nagy-Britanniában és külföldön egyaránt.

A GCHQ, amelynek tevékenységét teljes titoktartás övezi, az elmúlt években a figyelem középpontjába került, miután Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja hatalmas mennyiségű dokumentumot adott át főleg a brit és az amerikai sajtónak az NSA és a GCHQ egymáshoz kapcsolódó, kiterjedt megfigyelési programjairól.




Az Oroszországban élő Snowden egy néhány hónappal ezelőtti BBC-interjúban a GCHQ-t az NSA “nagy-britanniai leányvállalatának” nevezte.

Hannigan azonban, aki éppen a Snowden-kiszivárogtatások keltette nemzetközi botrány csúcspontján vette át a GCHQ irányítását, elsősorban Snowdent és a globális közösségi portálokat bírálta több nyilatkozatában is, ez utóbbiakat azért, mert szavai szerint nem segítik eléggé a terrorelhárítás munkáját.

Edward Snowden
Edward Snowden, a kiszivárogtatásért felelős volt NSA-alkalmazott

Nem sokkal azután, hogy 2014 végén átvette a GCHQ vezetését, a Financial Times című londoni üzleti napilapnak írt cikkében Hannigan kifejtette, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet – ellentétben más terrorhálózatokkal, például az al-Kaidával, amelyek általában rejtőzködve, az internet “sötét zugaiban”, névtelenül terjesztik anyagaikat – nyíltan jelen van a Twitteren és a Facebookon, és az általa feltöltött videótartalmak minősége “az online játékokéval vetekszik”.

Hannigan a cikkben súlyosan bírálta Snowdent is, mivel szerinte nem kétséges, hogy a dzsihadista milíciákban harcoló külföldiek a maguk hasznára fordították a volt NSA-alkalmazott kiszivárogtatásait, és ezekből tanultak is.

ActiviTreat0
Hirdetés

Ezt a véleményt más brit titkosszolgálati vezetők is osztják.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese nemrégiben egy BBC-műsorban például kijelentette: Snowden kiszivárogtatásai kikezdték a terrorelhárító szervezetek életvédelmi képességét, mivel a terroristák és a bűnszervezetek most könnyebben megtalálják a réseket e szolgálatok működési rendszerein.

/Forrás: BBC – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Az Iron Man életre kelt Readingben

Életre kelt a Marvel filmek Iron Man-je, világrekordot jelentő 32 mérföldes (51 kilométeres) óránkénti sebességgel …