Kezdőlap / Content / Zavargások a ciprusi brit támaszpontra érkezett menekültek körében
Goulash Étterem Aberdeenben

Zavargások a ciprusi brit támaszpontra érkezett menekültek körében

Zavargások voltak kedden Nagy-Britannia ciprusi légitámaszpontján, ahol október végén 114 szíriai menekült – köztük 28 gyermek – ért partot – közölte Londonban a brit védelmi minisztérium.

A BBC kedd este mobiltelefonnal készített felvételeket is bemutatott az incidensről; a képsorokon égő sátrak látszanak, és az, hogy egy menekült felmászik a támaszpont kerítésére, azt kiabálva, hogy nem akarnak élelmiszert, csak az európai szárazföldre szeretnének továbbutazni.

Egy másik képsor egy vérző fejű menekültet mutat, aki azt követeli, hogy hívjanak újságírókat a helyszínre, és azt kérdezgeti a tábori rendőrségtől, hogy miért tartják őket a támaszponton.

Látszanak gyerekek is, akik arról panaszkodnak, hogy a sátrakban fáznak, és nincs még egy pár cipőjük sem.


HIRDETÉS

A brit védelmi tárca keddi közleménye szerint a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjára érkezett szíriai menekültek napi háromszori étkezésben részesülnek, és kommunikációs lehetőségeket is biztosítanak számukra. A tábort az ENSZ szakértői is meglátogatták, és megállapították, hogy a körülmények jobbak a máshol tapasztaltaknál – áll a minisztérium közleményében.

A tárca szóvivője szerint a menekülteket ideiglenesen tartják a ciprusi brit támaszponton, addig, amíg a ciprusi hatóságok elbírálják menedékjog-kérelmüket.

A minisztériumi illetékes egyértelművé tette ugyanakkor, hogy a menekülteket nem fogadják Nagy-Britanniában, mivel London “nem fog újabb menekültútvonalat megnyitni az Egyesült Királyságba”.

A csoport két hajóval érkezett október 21-én a ciprusi brit támaszponthoz.

Az RAF éppen e támaszponton állomásoztatja azokat a Tornado típusú harci repülőgépeit, amelyek részt vesznek az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet iraki állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekben.

A brit fegyveres erők Cipruson működő támaszpontjai szuverén brit területnek számítanak, így első ízben fordult elő a mostani menekültválság kezdete óta, hogy a közel-keleti konfliktusövezetből menekülők egy csoportja közvetlenül brit területre érkezzen.

A brit kormány a nemrégiben bejelentett hivatalos terv alapján a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig összesen húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába.

London azonban nem vesz részt az Európai Unió területén tartózkodó menekültek közös elosztását célzó uniós programban, hanem közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem.

HIRDETÉS

Álláspontja ugyanis az, hogy így a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton juthatnak el Nagy-Britanniába, és nem kell segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra. A brit kormány mindenekelőtt azonban arra törekszik, hogy a menekültek a táborokban maradhassanak, és ennek érdekében jelentős anyagi segítséget nyújt a térségbeli országoknak a menekülttáborok körülményeinek javítására.

/Forrás: BBC – The Guardian – MTI/

 


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hatan súlyos állapotba kerültek egy gyógyszerteszten, az egyik résztvevő agyhalott lett

“Súlyos balesettel” végződött egy gyógyszerteszt Franciaországban: a kísérlet egyik résztvevője jelenleg agyhalott, és további öt …