Kezdőlap / Archívum / Újabb orosz szankciók lehetőségéről egyeztetett Obama, Merkel és Cameron
Goulash Étterem Aberdeenben

Újabb orosz szankciók lehetőségéről egyeztetett Obama, Merkel és Cameron

Az Oroszország elleni büntetőintézkedések lehetséges újabb köréről egyeztetett a Kelet-Ukrajnában lezuhant – vélhetően lelőtt – malajziai utasszállítóval kapcsolatban a német és a brit miniszterelnökkel az amerikai elnök a Fehér Ház péntek éjjeli tájékoztatása szerint.

Barack Obama arról egyeztetett Angela Merkellel, illetve David Cameronnal, hogy milyen intézkedésekre van szükség, ha Oroszország továbbra sem tesz lépéseket az ukrajnai feszültség enyhítésére.

“Egyetértettek abban, hogy folytatni kell a diplomáciai megoldások keresését a válság megoldására, ugyanakkor megerősítették arra irányuló szándékukat, hogy szoros kapcsolatban maradnak, hogy számba vegyék, milyen intézkedésekre lehet szükség a továbbiakban” – közölte a Fehér Ház Obama és Merkel telefonbeszélgetéséről, hozzátéve, hogy a két vezető hangsúlyozta: egyértelműen Oroszország felelőssége megakadályozni, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok orosz fegyverekhez és egyéb támogatáshoz jussanak.

A másik telefonbeszélgetésen Obama és David Cameron megismételte: további lépésekre lesz szükség, ha Oroszország nem foganatosít intézkedéseket az ukrán válság enyhítésére – tájékoztatott a Fehér Ház.

HIRDETÉS

Joe Biden amerikai alelnök Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetést, amelynek során a két politikus sürgette Moszkvát, hasson oda, hogy az oroszbarát szakadárok elfogadják a tűzszünetet és hozzáférést biztosítsanak azoknak a hivatalos személyeknek, akik a lelőtt utasszállító ügyében vizsgálódnak Kelet-Ukrajnában.

“Egyetértettek abban, hogy mint a szeparatisták felfegyverzéséért felelős félnek, Oroszországnak nyilvánosan fel kell szólítania a szakadárokat, hogy tegyék le a fegyvert és biztosítsanak azonnali hozzáférést a területhez az ukrán szakembereknek” – tudatta közleményében a Fehér Ház.

/Forrás: MTI/

Kapcsolódó cikkek:

Miért repült Ukrajna felett a maláj gép?


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …