Kezdőlap / Archívum / Új szolgáltatással rukkol elő a Ryanair
Goulash Étterem Aberdeenben

Új szolgáltatással rukkol elő a Ryanair

A légitársaság által interneten sugárzott filmeket és televíziós műsorokat nézhetnek nyártól a Ryanair utasai táblagépeiken és okostelefonjaikon.

Az általában minden fedélzeti szolgáltatásért plusz pénzt szedő légitársaság tájékoztatása szerint lehet, hogy ingyenesek lesznek a filmek, és inkább a műsorokhoz csatolt hirdetésekből szeretnének profitálni.

A szolgáltatás próbaüzeme nyáron indul, és olyan járatokon lesz elérhető, amelyeken legalább 2-3 órát töltenek az utasok.

Ugyanakkor a légitársaság nem tervez korlátlan internet hozzáférést biztosítani az utasoknak, mivel a szolgáltatás bevezetése mintegy 20 millió euró (6,5 milliárd forint) többletkiadást jelentene a Ryanair számára – mondta el a cég technológiai vezetője, John Hurley.

Az európai légitársaságok közül jelenleg csupán kettő, a Norwegian Air és a német Lufthansa rendelkezik járatai egy részén internetes szolgáltatással. Előbbi 2013 óta üzemelteti internetes filmkölcsönző rendszerét, míg utóbbi 20, középtávokon repülő gépén kínál interneten keresztül megtekinthető filmeket, magazinokat és napilapokat.


HIRDETÉS

Észak-Amerikában és Ázsiában jóval elterjedtebbek a hasonló szolgáltatások a repülőgépeken. A légitársaságok által kínált tartalmak általában internetes böngészőn, vagy iOS és Android rendszerekhez készült, speciális applikációkon keresztül érhetőek el. Az amerikai JetBlue légitársaság pedig egyes belföldi járatain gyors, műholdas internetkapcsolatot is kínál az utasoknak óránkénti 9 dolláros felárért.

/Forrás: BBC – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …