Kezdőlap / Archívum / Tavaly több mit 30 ezren hagyták el Magyarországot
Goulash Étterem Aberdeenben

Tavaly több mit 30 ezren hagyták el Magyarországot

Tavaly élénkült a belföldi és a külföldi vándorlás is. Rengetegen hagyták el az országot, közel 50 százalékkal többen mentek el tavaly, mint 2013-ban – írja a vg.hu.

A lap a Központi Statisztikai Hivatal népmozgalomról szóló kiadványára hivatkozva azt írja, hogy tavaly 31 500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem 50 százalékkal többen az egy évvel korábbinál


HIRDETÉS

A KSH szerint az utóbbi években felgyorsult a kivándorlás üteme. Komoly problémát jelent, hogy elsősorban a fiatalok hagyják itt az országot. A migráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 77 százaléka pedig még nem érte el a 40 éves kort. Ezek az arányok jelentősen eltérnek az itthoni lakónépesség kormegoszlásától.

A kivándorlók többsége, 54 százaléka férfi, közel kétharmaduk részük nőtlen. Az elvándorolt magyar állampolgárok döntő többsége az Európai Unió államaiban, azon belül továbbra is Németországban, az Egyesült Királyságban, illetve Ausztriában él.

Már 600 ezren külföldön

Egy kimutatás szerint jelenleg közel 600 ezer magyar hagyta el az országot. Felük Nagy-Britanniában próbál boldogulni. De sokan vannak Németországban és Ausztriában is. Sajnos hazánkhoz képest, már Szlovákia és Lengyelország is vonzó.

A legtöbben a jobb kereseti lehetőségek miatt mennek külföldre dogozni, de nem ez az egyetlen indok. A nyugodt és sokkal kiszámíthatóbb élet is sok honfitársunkat kicsábította.  A jelenlegi kivándorlási hullám leginkább a XIX. század utolsó évtizedeiben tapasztaltakhoz hasonítható. A mostani azonban sajnálatos módon sokkal intenzívebb. Akkor mintegy 40 év alatt hagyták el az országot mintegy 1,3 millióan. Most azonban 600 ezer ember távozott külföldre mindösszesen néhány év leforgása alatt.

Elnéptelenedő régiók

Területi összehasonlításban Közép-Magyarország (16 650 fő) és Nyugat-Dunántúl (2950 fő) tudott felmutatni pozitív vándorlási egyenleget, míg a többi régióra továbbra is az elvándorlás volt jellemző. Látható, hogy a jobb élet reményében egyre többen kénytelenek elhagyni szülővárosukat és a fővárosban, vagy az észak-dunántúli megyékben szerencsét próbálni.  Míg Közép-Magyarország esetében nőtt a vándorlási többlet az előző évhez viszonyítva, addig Nyugat-Dunántúlon az előző évivel azonos szinten mozgott. A megyék közül a legvonzóbb lakóhely 2014-ben is Győr- Moson-Sopron volt.


HIRDETÉS

A régiók közül a leggyengébb Észak-Magyarország és Észak-Alföld népességmegtartó ereje volt, ezekben a régiókban 5750, illetve 7000 fővel csökkent a népességszám a belföldi vándorlásból eredően.

A megyék esetében 2014-ben is a korábbi évekhez hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász- Nagykun-Szolnok megyéből vándoroltak el a legtöbben. Győr-Moson- Sopron és Pest megye mellett csak Vas megyében volt pozitív belföldi vándorlási egyenleg.

/Forrás: vg.hu, Alfahír/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …