Kezdőlap / Archívum / Ritka kincsre bukkantak a Stonehenge közelében
Goulash Étterem Aberdeenben

Ritka kincsre bukkantak a Stonehenge közelében

Stonehenge első építőinek táborhelyét tárták fel a Buckinghami Egyetem régészei. A feltárások során kőszerszámok, megégett kovakődarabkák, csontok és egy őskori lakoma maradványai kerültek napvilágra.

A Blick Mead régészeti lelőhely közel 2 kilométerre található a monumentális őskori építménytől, a feltárások során tizenkétezer kőszerszám és megégett kovakődarabka, továbbá félezer csont került napvilágra. A leletek némelyike nyolcezer évnél is idősebb. Az eszközök eredeti állapotukban maradtak fenn, a kőpengék még ma is oly élesek, hogy az óvatlan régészek megvágták magukat velük – olvasható a Buckinghami Egyetem honlapján, valamint a BBC News hírei között.

A tárgyak radiokarbonos kormeghatározása arra világított rá, hogy a helyszín Kr. e. 7550 és Kr. e. 4700 között, azaz csaknem háromezer éven át volt lakott. A szakemberek szerint a feltárások legfontosabb eredménye, hogy felfedezték, hol éltek azok a közösségek, amelyek Stonehenge első monumentális emlékeit emelték. “Olyan kérdést sikerült megoldani, amely két évszázada foglalkoztatja a tudósokat. Ugyanakkor a leletek tanúsága szerint a későbbi időszakokban Blick Mead rituális helyszínként szolgált” – fogalmazott David Jacques régész, aki 2005 óta irányítja a feltárásokat, kiemelve, hogy ez a legkésőbbi középső kőkori (mezolitikumi) táborhely, amelyet Nagy-Britannia területén tártak fel. Nyári napforduló a Stonehenge-nél “Megtaláltuk a mezolitikum és a neolitikum közötti ‘hiányzó láncszemet’.

HIRDETÉS

Blick Mead összeköti a kora vadászó-gyűjtögető csoportokat, amelyek a legutóbbi jégkorszak után tértek vissza a brit szigetekre, Stonehenge térségébe, az újkőkori népességgel. A lelőhely átírhatja Nagy-Britannia egész őskori történelmét” – vélekedett a régész. David Jacques a legérdekesebb leletek között említette az őskori lakoma maradványait, amelyen a vadászó-gyűjtögető közösség tagjai egy őstulkot (Bos primigenius) fogyasztottak el.

/Forrás: BBC – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …