Kezdőlap / Archívum / Részlegesen, nagy késésekkel indult újra a forgalom a Csatorna-alagútban
Goulash Étterem Aberdeenben

Részlegesen, nagy késésekkel indult újra a forgalom a Csatorna-alagútban

Részlegesen és nagy késésekkel indult újra a forgalom vasárnap délután a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban, amelyet előző nap tűz miatt lezártak.

Az alagutat üzemeltető társaság, a Eurotunnel már reggel közölte ugyan, hogy a forgalom újraindult, ám először csak üres vonatok haladtak végig az alagúton, ellenőrizendő, hogy biztonságos-e a közlekedés.

Az utasforgalom a két alagút közül az egyiken indult meg vasárnap délután, de a Eurostar szuperexpresszeket közlekedtető cég közölte, hogy a London, Párizs és Brüsszel, illetve több köztes célállomás között közlekedő szerelvények utasainak a menetrendhez képest 2-3 órás késésekkel kell számolniuk.

A Eurotunnel, amely az alagút mellett a járműveket szállító vasúti szerelvényeket is üzemelteti, szintén háromórás késések lehetőségére figyelmeztette vasárnap az utazókat.

A folytatódó súlyos fennakadások oka az, hogy a két alagút közül továbbra is csak az egyik működik, a másikban még vizsgálják a szombati tűz okozta károkat.

A működő alagútban is jelentős sebességkorlátozásokat vezettek be.

Több utas arról számolt be vasárnap a Twitter mikroblogportálon, hogy órák óta ül mozdulatlan szerelvényeken az alagút angliai bejáratánál.

A tűz miatt összesen 26 Eurostar-járatot töröltek; vasárnapi becslések szerint ez legalább 12 ezer utast érintett. A Eurostar vasárnap beállított egy pótjáratot, amelyen 800-an utazhatnak, de felhívta a figyelmet arra, hogy még hétfőn is késésekre lehet számítani.

Az 1994-ben megnyílt Csatorna-alagútban háromféle vonat közlekedik. A Eurostar társaság óránként 300 kilométeres sebességgel haladó szuperexpresszei utasokat szállítanak, a Eurotunnel által működtetett Le Shuttle-szerelvényeken személyautók, motorkerékpárok és buszok kelhetnek át Folkestone-ból Calais-ba és vissza, emellett külön, teherautók szállítására kialakított, konténerszerű vasúti kocsikat vontató szerelvények is közlekednek a két part között.

A szombati tűz ez utóbbiak egyikén keletkezett: egy kamion gyulladt ki az alagút franciaországi végén.


HIRDETÉS

A Eurotunnel járműszállító szerelvényei is csak igen részleges menetrenddel indultak újra vasárnap: a cég egyelőre kétóránként közlekedtet egy-egy szerelvénypárt a működő alagútban. A terminálok előtt hatalmas kamionsorok torlódtak fel; a cég igyekszik a csatornán közlekedő kompokon helyet szerezni a várakozó járműveknek.

Az alagút megnyitása óta eltelt két évtizedben ez a harmadik komolyabb tűzeset. 

Az eddigi legnagyobb tűzvész 1996-ban következett be, amikor egy teherautó-szállító vonaton kigyulladt egy kamion. Akkor a károk helyreállítása 200 millió fontba (85 milliárd forintba) került, és az Anglia felé tartó szerelvények fél évig csak úgy tudtak közlekedni, hogy a sérült szakasz előtt átmentek a szembejövő forgalmat lebonyolító másik alagútba.

Jelentős károkat okozó tűz volt az alagútban 2008 őszén is, amikor szintén egy teherautó gyulladt ki.

A Eurotunnel vasárnapi közleménye szerint a mostani tűz nem okozott az előző incidensekhez hasonló károkat, de a sérült alagutat vasárnap még nem nyitják meg.

/Forrás: MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …