Kezdőlap / Archívum / Pestisjárvány áldozatait rejtő temetkezőhelyet tártak fel Londonban
Goulash Étterem Aberdeenben

Pestisjárvány áldozatait rejtő temetkezőhelyet tártak fel Londonban

Csaknem háromezer, több száz éves csontvázat, köztük az 1665-ös nagy angliai pestisjárványban elhunytak maradványait őrző temetkezőhelyet tártak fel régészek egy londoni építkezésen – írja a The Daily Telegraph internetes kiadása.

A Bedlam vagy másképpen Bethlehem és New Churchyard elnevezésű temetőt 1569 és 1738 között használták a londoniak, így az 1665-1666-os nagy angliai pestis járvány idején is, amely az ország utolsó ilyen típusú járványa volt. Az egykori sírkert jelenleg a brit fővárosban készülő gyorsvasútvonal tervezett Liverpooli Street-i állomásának területén fekszik.

A tudósok reményei szerint a járványban elhunytak csontvázainak vizsgálata sokat segíthet a megbetegedést okozó baktériumtörzs fejlődésének megértésében.

A mintegy háromezer csontváz eltávolításán, a régészeti bizonyítékok rögzítésén egy 60 tagú régészcsapat dolgozik a következő négy hétben, heti hat napon keresztül, több műszakban. A szakértők szerint régészeti szempontból a lelőhely London legértékesebb 16-17. századi temetkezőhelyének bizonyulhat.

A temető feltárása után a régészek egy rétegnyi középkori mocsárüledéken áthatolva egészen a  római kori maradványokig szeretnének leásni. A lelőhely alatt ugyanis egy római út húzódik, ahonnan már eddig is több érdekes lelet – patkó, temetkezési urna –  került elő.

A helyszín régészeti munkálataival szeptemberre kell elkészülni, ezt követően tovább folytatódik az építkezés.

“A feltárás egy egyedülálló lehetőséget teremt, hogy többet megtudhassunk a 16-17. századi londoniak életéről és haláláról” – mondta el Jay Carver, az ásatás vezetője. Hozzátette: A temetkezési hely London történetének egy izgalmas fejezetét tárhatja fel, azt az időszakot, amikor a Tudor-kori városból kozmopolita, kora-újkori település vált.

A régész szerint valószínűleg ez az első alkalom, hogy ilyen nagy minta áll a tudósok rendelkezésére a korszak tanulmányozására. A temetkezőhelyet különböző társadalmi rétegekből származó csoportok és személyek használták.


HIRDETÉS

A Crossrail gyorsvasút építését kísérő archeológiai munkák összességében Nagy-Britannia legnagyobb régészeti projektjének számítanak, eddig mintegy 40 helyszínen, több mint 10 ezer lelet került elő London múltjából.

A Liverpool Street-i állomáson 2013-ban és 2014-ben folytattak előzetes ásatásokat, akkor több mint négyszáz csontvázat és nagyszámú tárgyi leletet találtak a régészek.

/Forrás: The Daily Telegraph – MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …