Kezdőlap / Archívum / Nincs pénzük, nem utaznak télen a magyarok
Goulash Étterem Aberdeenben

Nincs pénzük, nem utaznak télen a magyarok

A magyarok mindössze egytizede utazik el télen. A többieket főként anyagi okok tartják vissza. Akik azonban megengedhetik maguknak, hogy télen is „nyaraljanak”, azok többsége az aktív kikapcsolódást választja: elsősorban kirándulni, túrázni, várost nézni mennek – derült ki a Travel Channel kutatásából.

A több mint ezer megkérdezett mindössze 11 százaléka utazik valahova telente, idén pedig egy kicsivel még ennél is kevesebben: 9 százalék tervez kiruccanást február végéig. (Összehasonlításul: a britek egyötödének már konkrét útitervei vannak erre a télre, további 23 százalék pedig fontolgatja.)


HIRDETÉS

Azok otthon telelők kétharmada úgy nyilatkozott, hogy azért nem utazik el, mert nem engedheti meg magának. Az anyagi okok mellett sokan a túl sok munka miatt maradnak otthon.

A válaszadók 36 százaléka választja az olcsóbb, 50 és 100 ezer forint közötti utakat, ugyanennyien döntenek a kissé drágábbak mellett (100-200 ezer között). 200 ezren felül alig néhányan költenek – ez az idősebb, 50 feletti korosztály egy szűk rétegére jellemző.

A legtöbben pedig nem is mennek messzire,  59 százalékuk belföldön utazik, 42 százalékuk a szomszédos országokba látogat el, a dél-és nyugat-európai, illetve távolabbi úticélok igen ritkák – áll a Travel Channel felmérésében.

A belföldi út egyébként főleg a fiatalabbak (19-39 évesek) körében népszerűbb, ebben a korosztályban 10 százalékkal többen utaznak Magyarországon belül, mint külföldre.

Kirándulni többen mennek, mint síelni

A télen utazók fele kirándulni, túrázni indul, másodikként (40 százalék) a városnézés szerepel az utazás céljaként, és kissé mögötte (39 százalék) következik csak a síelés, snowboardozás.

A pihenés, illetve wellness célú utakat ennél körülbelül 10 százalékkal kevesebben választják – a magyarok tehát az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben.

A síelők háromnegyede a külföldi sípályákat választja. Ausztria, majd Szlovákia a legnépszerűbb hely, a harmadik csak Magyarország.

Ezen a télen legtöbben a két ünnep között utaznak, a válaszadók kétharmada a családjával, a 21 százaléka pedig barátaival tölti a téli vakációt.

/Forrás: nol/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …