Kezdőlap / Archívum / Nem kaphatnak állást a brit közszolgáltatási rendszerben azok, akik nem beszélnek jól angolul
Goulash Étterem Aberdeenben

Nem kaphatnak állást a brit közszolgáltatási rendszerben azok, akik nem beszélnek jól angolul

A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul; a szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is.

A munkavállalók nyelvtudását feletteseik fogják ellenőrizni, a legfőbb szempont, hogy hatékonyan tudnak-e kommunikálni az emberekkel. Matt Hancock államtitkár szerint a tervezet hozzájárul a bevándorlás megfékezéséhez – írta vasárnap a BBC. A brit közszolgálati média szerint az új szabályok – amelyek a konzervatív kormány bevándorlással foglalkozó törvénytervezetének részét képezik – azt jelentik, hogy a közszolgáltatási rendszerben csak olyanok kerülhetnek kapcsolatba a hivatalokhoz forduló emberekkel, akik legalább középfokon beszélnek angolul.


HIRDETÉS

A brit statisztikai hivatal (ONS) által 2011-ben végzett népszámlálás adataiból az derült ki, hogy a Nagy-Britanniában élők 92 százalékának az angol a fő nyelve. A fennmaradó nyolc százalék közül 1,7 millió nagyon jól, 1,6 millió jól, 726 ezer valamennyire, 138 ezer viszont egyáltalán nem beszél angolul.


HIRDETÉS

A kormány egy ősszel kezdődő konzultáció keretében irányelveket dolgoz ki, az egyes intézmények és hatóságok maguk dönthetik el, miként ellenőrzik alkalmazottaik nyelvtudását. Azok, akik nem beszélnek elég jól angolul, időt kapnak arra, hogy fejlesszék tudásukat.

Nagy-Britanniában bizonyos hivatások esetében már eddig is megkövetelt volt a megfelelő angoltudás, ilyen például az orvosoké. A rájuk vonatkozó szabályozást tavaly júniusban szigorították. Korábban például azok az orvosok, akik Európai Unió más országaiból érkeztek, anélkül is kaphattak munkát a szigetországban, hogy számot adtak volna nyelvtudásukról. Így fordulhatott elő, hogy 2008-ban fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt egy német orvos betege.


HIRDETÉS

A bevándorlás és a munkavállalás szigorítása, ezzel kapcsolatban pedig a szociális juttatásokhoz való hozzáférés lefaragása a májusi parlamenti választások egyik központi témája volt.

/Forrás: BBC – MTI/

 

 

 

 

 


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …