Kezdőlap / Archívum / Már nincs miről lemondani – egy beküldött poszt a határátkelő blogról
Goulash Étterem Aberdeenben

Már nincs miről lemondani – egy beküldött poszt a határátkelő blogról

Előre szólok, hogy hosszú lesz a mai poszt, de feltétlenül érdemes végigolvasni, mert nagyon érdekes szemszögből, nagyon érdekes tapasztalatokkal világítja meg Sámán (akinek előző írását itt olvashatjátok) az angliai munkavállalás tapasztalatait. Mintája 27 emberi sorsot, próbálkozást tartalmaz, kettő kivételével mindannyian a kilátástalanság elől menekültek.

„Amióta kijöttem Londonba, rengeteg ismerősömnek segítettem a kitelepülését. A Facebookon létrehoztam egy “Kimennék Londonba” csoportot. Javarészt ismerőseimből, barátaimból, rokonaimból egy 46 fős csoport jött létre.
Ebből 27-en már szerencsét próbáltak itt. 7-en hazamentek egy idő után, a többiek itt vannak.

A csoportból 8-an beszéltek jól angolul, 7-en a fizikai munkához elegendő angoltudással vágtak neki, és 13-an nyelvtudás nélkül. A hazamentek mindegyike a nyelvtudás nélküli csoportból került ki.

Régóta tervezem, hogy írok arról, az általam látott nekirugaszkodásoknak mik a tapasztalatai. A saját élményem mellé ennyi ember sorsának tapasztalatai sorakoznak.

Hogyan indulunk neki a NAGY ÚTNAK?

Az elindulók gyakorta küzdenek azzal a kihívással, hogy az otthoni nehéz helyzetben hogyan rakják össze azt a pénzt, ami a kiköltözéshez kell. Magam is küzdöttem azzal, hogy miként halmozzak fel tartalékot egy olyan életmódban, amelyben nem lehetséges tartalékot képezni.

Rengeteg szorongást okoz az előkészületnél, hogy már tegnaptól olyan állásban kellene dolgoznom, amelyben megtakarításaim keletkezhetnek, de épp hogy megélek, és nem tudom, hogyan lesz 700 ezer forint kezdőtőkém. Az esetpéldáim túlnyomó többsége megúszta nagyon alacsony belépési költséggel, de a tervezésnél elég rizikós a szerencsére kalkulálni.

Az esetek többségében nem okozott problémát, hogy kockázatot vállaltunk azzal, hogy nem volt elég tőketartalék. 16-an munkába álltak az első héten. Két esetben húzódott ez 5 hétnél tovább. Ugyanakkor a nagyobb számú esetből kirajzolódik az is, hogy a korsó el is tud törni, ha nem vigyázunk rá.

Az én példámban 15 ezer forint volt a belépési küszöb. Ennyibe került kijutni Angliába. Egy otthoni munkaerő-piaci kiállításon feliratkoztam a head chef listájára és pár hónap múlva betettek egy megüresedő helyre. Egy autópálya melletti pubban kezdtem starter chefként egy kis faluban, Bolneyban.

Nyilván ebben rengeteg szerencse van. Ez nem tervezhető, bár az öcsém reprodukálta ugyanezt. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, akkor elénk állhat a lehetőség.

Mi van ha… ?

A mintában szereplő 11 ember 1000 font alatt megúszta az első fizetésig, 12-en próbálkoztak az 1000-1500-as mezőben, 10-en sikerrel. A felkészítés során nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy felvázoljam, ha nem sikerül elhelyezkedni az első héten, és ha olyan munka akad, ahol havonta fizetnek és nem hetente, akkor 2500 font szükséges.

Talán az én példám miatt, talán csak mert a szükség nagy úr, az általam segített szereplők nekivágtak elégtelenül kevés tőketartalékkal, rábízva magukat a szerencsére.

A klasszikus bevándorló terepeket vesszük célba: konyha, pincérkedés, gyári munka, munkaerő-kölcsönző ügynökségek, építkezés, takarítás.

Van egy kultúra-összehasonlító vizsgálat, amely bemérte, hogy a bizonytalanságtűrés – bizonytalanságkerülés skáláján mi a 3. helyen végeztünk 65 vizsgált ország közül, a bizonytalanságtűrő póluson. Ez az attitűd odahaza káros, mert szélsőséges mértékben hagyjuk lerohadni a közállapotokat. Eltűrjük, hogy a rendszer fát vágjon a hátunkon.

Itt viszont hasznos, mert segít nekünk olyan körülményeket bevállalni, amit az itteniek már régen nem vállalnak. A konyhai munka sok olyan állást kínál, ahol itteni mércével nézve kevés pénzért sokat kell dolgozni. Ezt a szegmenst szoktam tudatosan keresni az állásvadászatnál, hiszen nekünk kell valami, ami gyorsan elérhető.

A munka világa itt tárt karokkal várja a szorgalmas kétkezi munkásokat!
Jó látni, hogy miként néz ki egy jóléti társadalom, ami a mi társadalom-élményünknél modernebb kulturális tapasztalat. Fontos tudni azonban, hogy miben más az a rendszer, amibe belelépünk. Ebben van képzavar bőven, ezért erről is írok.

A nyugat, fiatal koromban, a jövőt jelentette nekem. Azt, amiben élni fogok. Amit talán megcsinálunk mi is Magyarországon! Mára ennek az esélye egyre csökken. Arccal a múltba réved az ország. Ami odahaza történik, az modernizációs síkon értékelhetetlen. Ha szociológus lennék, akkor talán úgy nevezném: pusztulat.

A repülőről leszállva sokunknak nem a felhőkarcolók öltönyös világa ad munkát. Én egy 400 éves épületben kezdtem dolgozni. WC papírral tömködtem be a padlásszoba réseit, hogy ne süvítsen át a hideg, 6 fokos szél. Az épületben nem volt meleg víz az első hat héten. Életem első angliai munkahelye egy festői szépségű műemlék házban működő pub volt.

Középkori díszletek?

Tegyünk rá egy lapáttal! Amikor segítek felkészülni embereket arra, hogy miként kezdjenek el sikeresen alkalmazkodni idekint, akkor arra készítem fel őket, hogy miként kezdjenek el egy 2-300 évvel ezelőtt indult, s azóta is jól működő világba beilleszkedni.

Egy olyan szervezeti közeggel találkoztam itt, ami tipikusan a manufaktúrák idejének a továbbélése. (Akinek jó az angolja, kezdhet magasabb szinten, de akinek nem, az ugorjon fejest a fizikai teljesítmények világába!)

Ebben a közegben nem baj, ha analfabétaként kezdek. Nem baj, ha alig beszélek angolul! Fel sem merül, hogy írni-olvasni tudjak ezen a nyelven! A személyes mintaadás és a másolás elég! A tanulásnak a személyes mintaadás a fősodra. Majd megtanítanak arra, hogy mi itt a dörgés!

Ebben a közösségben én vagyok az, aki otthon a cigány. Én vagyok egészen más, aki nem ide valósi, aki talán mindig idegen marad! Én vagyok a végletekig terhelhető zöldfülű, akinek fát lehet vágni a hátán.

Talán úgy néznek rám az itteniek, hogy le vagyok maradva egy pár körrel a modernizációs szinteket illetően. Egy ember a „csak izom és vér és csontos kéz” korából. Aki minimálbérért „16 tonnát rak”. Ebben a világban mester van és inas. Mutatom és csináld!

Odahaza kevesebb az ilyen “kósza”, vándorlegény. Itt lényegében a munkatársaim fele friss bevándorló. Érdekes megfigyelni, hogy sok-sok londoni, akár 15 éves itt tartózkodás alatt sem tanul meg angolul.

Sokan élnek otthon is és a munkahelyen is úgy, hogy az eredeti nyelvükön tökéletesen elboldogulnak. A családban ez természetes, de láttam olyat, hogy ez a nyelvi üvegbúra a munkahelyen is megmarad.

A szervesen fejlődő világ

Londonban, ahol most élek, nem annyira drámai a viszony az őslakosok és a bevándorlók között. A világ minden tájáról vannak itt emberek. Vannak angolok is persze, az én szubjektív becslésem szerint 20-30% lehet az arányuk, de minden munkahelyen egy hihetetlen etnikai-vallási sokszínűség rakódik össze.

Nem állítom, hogy nem hangzanak el etnikai élű megjegyzések, de ebben a közegben nincs olyan mértékű bűnbakképzés, ami kitaszítottság érzést keltene bennem. Az előző cikkemben megkíséreltem felépíteni, hogy a jogrendszertől a civil aktivitáson át a HR logikáig mi minden védi itt az előítéletesség potenciális céltábláit.

Meg kell jegyezni, hogy nehéz lenne az előítéletesdit nekiereszteni egy-egy csoportnak, ha 15-25 potenciális célpont akad. A közeg olyan, hogy gyakorlatilag a viccelődés kategóriában fordulnak elő etnikai élű megjegyzések. Én kifejezetten falusiasnak tartom ezt a hangulatot, ami itt van. Rengeteg a nagymamám féle karakter. Kendős asszonyok, akik templomba járnak.

Amikor kijött egy főiskolai osztálytársam körülnézni, leültem vele egy pubba. Azt mondtam neki: Nézz körül! Ő ott egy szobafestő, ő postás, ő ápolónő. Olyan, mintha visszacsöppentem volna a gyerekkoromba. Itt olyan világ vesz körül, ahol szabad péknek lenni, vagy cukrásznak, vagy hegesztőnek.

„Adjatok egy lapátot!”

Amikor Ópályiban a “Munkahelyteremtés” társadalmi vita lakossági fórumát tartottuk, egy helyi lakos ezt mondta: „adjatok egy lapátot!”. Odahaza a mezőgazdaság, az építőipar leépülésével elvesztek a kétkezi munkát adó munkahelyek. A bérszínvonal miatt a szolgáltató szektor nem tud kinek szolgáltatni. Nem jöttek létre máshol kétkezi munkát adó pozíciók.

Alapvető különbség tehát, hogy itt kétkezi munkával is meg tudom teremteni a biztonságomat! Két diplomával ez lehetne énidegen például az én esetemben. De nem az. Anyám ápolónő, apám kőműves. Gyerekkoromban imádtam építkezésekre járni vagy besegíteni a mezőgazdasági munkába a falusi rokonaimnál. Semmi bajom azzal, hogy ha keményen kell dolgozni. Semmi bajom nem volt azzal, hogy itt a fiókba tolom a diplomámat és beállok melósnak!

Ugyanakkor azt is látom, hogy ebben a közegben mennyire más az otthoni szakmai fókuszom piaci helyzete. Főleg trénerként dolgoztam civil mozgalmaknak otthon. Odahaza az elmúlt 5 évben a tréningfogyasztás 40%-kal visszaesett.

Korábban a felnőtt korú népesség 5%-ának volt akármilyen képzési élménye az elmúlt 5 évben. Hirtelen ez lecsökkent 3%-ra. Ez azt jelenti, hogy a trénerek 40%-ának ilyenkor felkopik az álla. Itt a népesség 25%-ának volt felnőttképzés élménye az elmúlt 5 évben. Kicsit mások a tudástársadalomhoz szükséges alapok.

Mi egy olyan világból jövünk, ahol nem biztos, hogy orvosként, tanárként, vagy akár jogászként nem hazardírozás gyereket vállalni. Én például szerettem volna odahaza lakást venni, de beláttam, hogy esélyem nincs egyedül összerakni egy lakás önrészt. Olyan állami lakáspolitika, mint a szüleim korában volt, olyan ma nincs. Semmilyen sincs. Azt sem lehet tudni, hogy lesz-e valaha!

Ez a 27 kivándorló, aki ebben a házi statisztikai felmérésben szerepel, egy erős középosztályi háttérből jön. A 27 emberből 14 hagyott hátra lakást. Mindössze három CHF lakáshitel-menekült van a csoportban. Közülük 2 ember hazament az első héten. 3 másik eset is szegről-végről kapott a nyakába ebből a krízisből.

Ők nem áldozatként, hanem megmentőként besegítenek egy otthoni családtagnak aládúcolni az omladozó konstrukciót. Az otthoniakat kettős csapás érte egy időben. Megduplázódtak a törlesztőrészletek és az elmúlt 5 évben, a pénz elveszítette a vásárlóértéke felét! Mindkettő okozhat anyagi kilátástalanság érzést!

A legtöbben – 21-en – életkezdés vagy újrakezdés motivációból vágtak neki. Érdekes, hogy még a jól összerakott egzisztenciák is szétesettként tekintenek a helyzetükre.

Párban vagy egyedül?

A csoporttagok közel fele párkapcsolatban él. A 13 nem független emberből 9 hazament, vagy nagyon közel áll hozzá, hogy hazamenjen. Együtt sokkal nehezebb ezt megálmodni, beleszeretni az ötletbe, az új közegbe, vállalni a sok megpróbáltatást. 7 esetben gyerek is van, egy esetben vágtak neki gyerekekkel.

Az összes gyerekes család azt a modellt választotta, hogy az apa nekivág egyedül és később csatlakozik a család. Ebből eddig egy esetben csatlakozott a család és 4 esetben fordult vissza az apa egy-két hét vagy 6 hónap után.

Odahaza összehívtam egy tréninget azok számára, akik családostul fontolgatják a kitelepülést, de valamelyik családtag vétója miatt nem indulnak útnak. 16 felnőtt volt a meghívottak listáján, ezek közül mindössze egy család települt ki azóta, de náluk sem dőlt még el, hogy maradnak-e. Ez a tréning végül is nem működött, mert a legtöbben lemondták.

Az lett volna a célom ezzel a műhellyel, hogy önismereti munkával támogassam a csoport résztvevőit. Pontosan tudom, hogy mekkora lelki munka meghozni ezt a döntést. Majd minden családnál komoly egzisztenciális krízis ad motivációt, de a félelmek nagyobbak.

Annak is lehet pozitív hatása, hogy a többiek dilemmáival, kérdéseivel szembesül az ember. Ebben a csoportban már sokkal több a kilátástalan helyzetbe került CHF menekült. Még egy adatot hadd hozzak be a Globe / Hoffstede kutatásból.

Harmadik helyen végeztünk a kudarckerülő-sikerorientált skálán is. A kudarckerülő vagy nem mer lépni, vagy olyan beteges álmodozó, mint Matolcsy, aki 8%-osra saccolta a programja GDP-növekedését, vagy Orbán, aki egyfolytában azzal fenyegetőzik, hogy a hazai életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot. Az irreális célkitűzések éppen úgy tünetértékű jelzések, mint amikor valaki betegesen nem mer célokat kitűzni.

Negatív áralku a munkaerőpiacon

Mindössze 8 esetnél figyelhető meg az otthoni karrier szétesése, alulfizetettsége miatti váltás. Mielőtt kijöttem, HR-szakra jártam a közgázra. Az egyik tanárom megkérdezte a fele részben a multiknál HR-esként dolgozó osztálytársaimat, jól látja-e, hogy sok helyen átpozícionálják a bérrendszert? Elküldik a nettó 160-260 ezer forint között kereső operátor típusú munkaerőt és lecserélik nettó 130-asra? Sokan bólogattak. Ez a középosztály derékba törését jelenti odahaza.

Alig van olyan munkahely Magyarországon, amelynek a bére tartalmaz “diszkrecionális jövedelmet”. Olyan sávot a bérben, amely az alapvető megélhetésen túl döntési szabadságot ad.

Az is komoly krízisfokozó tényező, hogy az utóbbi 5 évben az infláció megfelezte a 80-180 ezres bér vásárlóértékét. Ha valaki 140 ezret keresett 5 éve, ma 280 ezerből veheti meg ugyanazt, amit anno. Ha valaki ma is 140 ezret kap kézhez, az valójában csak 70 ezer forint. Olyan bér viszont bőven van, ami messze a megélhetési költségek alatt fizet a munkáért.

A piac és az állam most kölcsönvesz a magán szférától. Valamiből, valahogyan a családi életvilág állítja elő a munkaerő „készen vagyok a munkára” állapotát. Sok esetben a cégek a bér nevezetű intézményességgel ehhez a kérdéshez nem szeretnének hozzászólni.

Jól látszik ezeknél az eseteknél, hogy az otthoni folyamatok drasztikus romlása lépésre kényszerített bennünket. Már nincs miről lemondani! Nem jellemző, hogy kalandvágyból vagyunk itt. Ebben a mintában 2 ember vágott neki „csak” nyelvtanulási vagy tapasztalatszerzési szándékkal. A többieket simán a „menekült” kategóriába sorolom. Lépnünk kellett valamilyen kilátástalanság elől!

Karrierváltás idekint

Az alacsony kezdőtőke miatt gyorsan el akarunk helyezkedni, ezért kifejezetten a klasszikus bevándorló melókat vesszük célba. Ennek megvannak a csapda jellegű sajátosságai.

• Ha 50-60 órát dolgozol egy héten, akkor nem nagyon alakul ki az a rutin, hogy a nyelvtanulás miként fér bele az életmódba.

• Sokszor a megismert, megszokott világ fogva tart. A megcélzandó területen nem tudunk itteni munkatapasztalatot felmutatni és benne ragadunk egy olyan iparágban, amelyet csak ideiglenesként vállaltunk be az elején.

• A váltást megalapozó érési, szakmai fejlődési, vagy akár tőkebefektetési előkészület éppen olyan nehéz, mint odahaza. Talán a pénzt könnyebb előteremteni, de drasztikusan csökken a barátok, rokonok, munkatársak lelki támogatása.

Az álmodozásban sokkal jobban egyedül vagyunk, így talán kockázatkerülőbbek a döntéseink. Hátrahagyni az elsőnek választott melót és újra pozícionálni magunkat ugyan olyan nagy ugrás, mint a korábbi váltás.

A tudástársadalom eszköztára

Amikor ebben a cikkben az „adjatok egy lapátot” világ, vagy a manufaktúrák kultúrájára fókuszálok, akkor valójában két egymást kiegészítő elemet párosítok össze: az én nyelvi szintemen momentán örülök neki, hogy van ilyen munkahelyi közeg, mert én épp analfabéta vagyok ebben a világban.

Odahaza a mozgalmak közül némelyikben használjuk Domschitz Mátyás tudástársadalom definícióját. Van egy blogja, ahol 3. világnak hívja ezt az első ipari forradalom utáni világot, és 7. világnak a tudás alapú innovációkat.

Szükségem van pár évre, amíg megerősödik az angolom, de itt nyelvi közegben azért ez halad-halad. Talán most elkezdem majd a régi tudásomat kitenni a piacra. Világos volt számomra, hogy nem kezdhetek el segítőként dolgozni, mert nem magabiztos a nyelvtudásom.

Kétkezi munkával is megcsinálom az otthoni államtitkári fizetést, szóval összességében nyoma sincs annak a lelkiállapotnak, ami odahaza az 50-70 ezer forint fizetést produkálók csoportjára jellemző.

Odahaza nem kell extrém szegénységi háttér ahhoz, hogy kilátástalannak élje meg valaki a helyzetét. Igaz, hogy amit itt elkezdünk, az itt épp olyan alacsony társadalmi státuszú munka, mint ahogy nálunk is vannak ilyenek, de nem lehet összehasonlítani a kettőt.

A tudástársadalom kialakulásának előfeltétele a jóléti társadalom modell. Magas minimálbér nélkül nincsen alapja a tanulásra, önreflexióra, önismeretre, projekttervezésre alapuló világnak.

Odahaza az “Éhségmenet” politikai tiltakozási akció szakszervezeti aktivistái azzal a kérdéssel vonultak fel a parlament elé, hogy jogos-e a közmunkásokat ekkora bérrel foglalkoztatni? Hol a határ?

Olyan esetpéldákat hallottunk tőlük, hogy a közmunkást elkezdik csak hat órában foglalkoztatni és innentől kezdve már csak 36.000 Ft lenne a havi fizetése, majd ebből levonják a rezsi tartozásait és a maradék egyezer Ft-ot kiutalják azon a jogcímen, hogy tessék kedves uram / hölgyem, ez lenne az ön havi bére!

Nincsen határa annak, hogy mennyire megalázó a hazai bérezési kultúra. Az úgynevezett bér is egy rossz vicc. A félázsiai tulajdonosi réteg és a félázsiai politikus kaszt jót röhög a markába, hogy az emberek még ennyiért is bemennek a munkahelyükre, valahogy esznek is, valahogy közlekednek is, valahogy ruházkodnak is, egyesek még a lakáshitelüket is simán kifizetik.

A jóléti társadalom modell a II. világháború után tudatosan emelte egyes országokban a bérszínvonalat. A bér nem csak a teljesítmény elismerése. Ez a pénz jelenik meg fizetőképes keresletként a piacon. A hazai rendszer összeomlás szerű átrendeződése főként arra épül, hogy bérszínvonal jelentős lejtmenetet produkált.

Tudástársadalom Magyarországon

Odahaza a főként vidéki és nem mellesleg csupa önkéntesből álló civil aktivistáinkkal minden 3. szombaton egy 6 órás non-direktív önismereti csoporton vettünk részt, amit a Csoportanalitikus Kiképző Társaság pszichiátere vezetett.

Boldogan vettünk részt ebben a szupervíziós folyamatban és használtuk egymást az önismeretet támogató tükörnek. Több egész hétvégés tréningen, több oldalról boncolgattuk a trénerek vezetése alatt, hogy tulajdonképpen mi tesz boldoggá, mit szeretnénk, hogy haladunk az úton.

Amikor egy álláskeresőket támogató mentor szolgálatnak lettem a szakmai vezetője, megdöbbentem azon, hogy az egyszerű mezítlábas szociális munkásnak mennyire nem akaródzik szupervíziós folyamatban részt vennie. A mozgalmakban tapasztalt tudástársadalom szintű életet már a szakmai közegben sem láttam viszont. Hiába a szakirányú diploma.

Ha nem tekintjük eszköznek a szemléletformáló tükrök világát, akkor politikai szocializációs értelemben maximum az információs társadalom vagy az ipari társadalom szintjén éljük meg a körülöttünk zajló világot. Még a segítő szakmában is, vagy a HR-ben, gyakran tapasztaljuk, hogy a viszonyunk nem elmélyültebb annál, mint hogy „rendszerezett információként” vagyunk jelen.

Fel lehet építeni egy segítői folyamatot a „szemléletformáló” beavatkozás minőségig, de ehhez azt kell tudni, hogy miben szeretnék fejlődni és találnom kell egy segítőképes segítőt is.

Hamuba sült pogácsa

A Domschitz-féle iskola három dimenziót használ egy-egy kultúra leírására. Tőke, információ és humán dimenzió.

Az a segítői eszköztár, amit ennek a 27 emberrel felkínáltam ebben a három dimenzióban mutat fel valamit.

1. Sokan azt akarjuk megszervezni, hogy egy anyagi biztonság vegyen körül bennünket. Az új közegbe való belépés előtt sok mindent meg szeretnénk tudni arról, hogy mi vár ránk.

2. Információs csomagokkal szoktuk támogatni egymást. Botcsinálta önsegítő csoportként azonnal egymáshoz irányítjuk az új belépőket, ha látszik, hogy ő már előrébb jutott az adott területen. Pár napja egy gyerekkel nekivágó „tervezgetés fázisban lévő” barátomat képbe hozta az a család, aki gyerekkel van kint.

3. Természetesen a humán dimenzióban is igyekszünk jól megalapozni a kitelepülés körüli identitáskereső korszakot. Az általam segített embereknek javarészt semmilyen csoportélménye nincs és segítő/segített minta sincs az életében.

Az esetek java részénél egyszerűen csak információkat osztok meg, a pénzügyi elképzelés tudatosításában segítek egy cash flow táblázattal. Szerencsés esetben többször leülünk még a kijövetel előtt és az álmok tervekké formálásához feltehetik a kérdéseiket.

Minél átgondoltabb, kiérleltebb az elképzelés, annál nagyobb esély van a sikerre. Indokolt lenne, hogy ezt a váltást, az otthoni krízis feldolgozását vagy akár csak az álmodozást, a “mit is szeretnék” kérdését minél alaposabb önismereti munka alapozza meg, de sajnos az esetek többségénél ez nem fér bele.

Van azonban kudarc is bőven. Nemcsak a már hazamentek, hanem a kitelepültek között is vannak olyan esetek, ahol a „nem ilyen lovat akartam” vegyes érzelmek uralják a mostani érzelemvilágot. Én magam is látok az elmúlt négy évemben sikeresebb és kevésbé sikeres életszakaszokat.

Ebből a 27 történetből is látszik, hogy minden esetben más alapprobléma jelenthet gondot a belépési küszöb átlépésében. Van, akinek az a félelme, hogy nem beszél angolul. Van, akinek a kezdőtőke hiánya riasztó. Van, aki bátortalan a munkakeresésben.

Neki segítség lehet, hogy az első napokban elkísérem utcázni, étteremről étteremre járva beadjuk mindenhová az önéletrajzunkat. Menet közben kiderül, hogy ez nem is olyan nagy dolog. Ha soha nem csinálta még az ember, akkor nem biztos, hogy van bátorsága megpróbálni, de ha kipróbáljuk, akkor megy egyedül is.

Éppen ezért nem akarom hasznos tanácsok listájával zárni ezt a cikket, talán inkább pont azért írtam, hogy tegyünk le arról, hogy olyanokat tanácsoljunk: ne indulj el, amíg meg nem tanultál rendesen angolul, ne indulj el, amíg nincs elég pénztartalékod! Ha ez lett volna a szűrő, akkor a 27 emberből csak 4 indulhatott volna el!

A többiek kockáztattak. Nem mindenkinek jött be, de a többség, azért itt van, és nem tervezi, hogy hazamenjen.

Nincs lezárva még az a történet, hogy maradok a kétkezi munkánál vagy akár a jövő hónaptól újra felébresztem a tréner önmagam segítői eszköztárát és visszamegyek szociális munkásnak, HR-esnek.

Egyelőre segítettem másoknak, akik segítséget kértek tőlem. Ma is volt nálam valaki és Skype-on is beszéltem egy otthoni „álmodozó fázisban lévő” barátommal.

Jól esik, hogy ha önkéntesként is, de gyakorlom ezt a szakmámat is!”

/Forrás: hataratkelo.blog.hu/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …