Kezdőlap / Archívum / Már Angliában vizsgálják a Sólyom gépeit
Goulash Étterem Aberdeenben

Már Angliában vizsgálják a Sólyom gépeit

Az Iho.hu információja szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság emberei a korábbi híreknek megfelelően valóban kiutaztak Angliába, hogy megszemléljék a Sólyom Airways első gépeit, a két Boeing 737-500-ast, amelyek közül az egyik augusztus 18-án ideiglenes engedéllyel tett emlékezetes látogatást Budapesten.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a mostani szemle alapján megadhatja a végleges légialkalmassági engedélyt és a lajstromengedélyt a Sólyom Airways gépeire – írja az Iho.hu, amely arra is emlékeztet, hogy a magyar légitársaság első menetben kettő, majd összesen hat Boeing 737-500-assal illetve esetleg más, hosszabb törzsű Classic-kategóriás repülőgéppel szeretné megkezdeni a működését.

A lap felidézi, hogy korábbi nyilatkozatok szerint a Sólyom az üzemeltetőnek, vagyis magának a társaságnak szükséges engedély birtokában, annak megadása után két héten belül kezdhetné el a működését. Ez az úgynevezett AOC (Air Operation Certificate) azonban nem azonos azzal az engedéllyel, ami a gépekre vonatkozik. Az AOC megszerzésének esélyeiről továbbra sincs új információ, egyes internetes feltételezések szerint ez egyre nehezebb lesz, ha a légitársaságnak nem sikerül a hivatal által előírt pénzt felmutatni az első féléves működéshez. Ugyancsak kérdés, mennyire befolyásolja a helyzetet a NAV fellépése a bérek után befizetendő járulékok ügyében.

Az Iho.hu arra is figyelmeztet, hogy egy pár napja felröppent hír szerint az NKH más ügyintézőnek adta át a Sólyom engedélyeztetési eljárását, Vágó József, a társaság vezetője szerint mindezidáig olyasvalaki kezelte az ügyet a hatóság részéről, aki egyébként a konkurens Wizz Airnél repül. Az Iho.hu szerint a hatósági emberek kiutaztatása azt jelzi, hogy bár nemrég arról szóltak a hírek, hogy a légitársaság fizetésképtelen, úgy fest, mégis megkísérlik beindítani működésüket.

/Forrás: hvg/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …