Kezdőlap / Archívum / Magyar borkóstoló Londonban
Goulash Étterem Aberdeenben

Magyar borkóstoló Londonban

Nagyszabású magyar borkóstolót tartottak Londonban. A rendezvény célja a magyarországi borvidékek kínálatának bemutatása volt a borászati szakírók közösségének.

A londoni magyar nagykövetség által szervezett eseményre – amelynek ötletgazdája és vendéglátója Szabadhegy Péter, Magyarország londoni nagykövete volt – a Circle of Wine Writers, vagyis a borászattal “hivatalból” foglalkozó írók, publicisták, előadók londoni székhelyű nemzetközi fórumának karácsonyi partija adott alkalmat.

A patinás Westminster Cathedral Hall rendezvényteremben négy magyar borvidék 23 borászata mutatta be összesen 66 borát a több száz meghívott vendégnek.

Gál Helga, a külgazdasági és külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója csütörtökön az MTI-nek Londonban elmondta: a korábbi bemutatókkal ellentétben – amelyekre főleg az áruházak, éttermek, szállodák beszerzőit, borszakértőit hívták meg – ezúttal elsődlegesen a borászati szakírók közössége volt a célcsoport. A cél az, hogy híre menjen: Magyarországról nemcsak az “alsó polcos” – vagyis az olcsó szegmensben kínált – borok hozzáférhetők a brit piacon, hanem a minőségi borok is – tette hozzá a minisztériumi szakértő.

HIRDETÉS

Ennek jegyében a mostani londoni bemutatóra kihozott borok “nem szupermarketes borok voltak”, hanem nagyon magas minőségű bormárkák – hangsúlyozta Gál Helga. Hozzátette: a bemutatóra olyan célcsoportokat kívántak kiválasztani, amelyeknek sokkal nagyobb a véleményformáló kapacitásuk, mint “egy hétköznapi borbeszerzőé”.

Az Egyesült Királyságban tavaly 6,93 millió euró értékben forgalmaztak magyar bort; az idei év első kilenc hónapjában a brit piacra irányuló magyar borexport értéke megközelítette a 7,4 millió eurót.

/Forrás: MTI/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …