Kezdőlap / Archívum / London egy piros busz volánja mögül
Goulash Étterem Aberdeenben

London egy piros busz volánja mögül

Nagyvárosban buszvezetőnek lenni a világon sehol sem leányálom. Szidja őket az utas, szinte állandó az ellenőrzés, miközben naponta sok órát kell eltölteni a forgalomban, lehetőleg mindenkire vigyázva. Persze sok kritika is éri őket, gyakran nem is teljesen jogtalanul. Ugyanakkor nagyon érdekes belelátni az életükbe és a munkájukba. Ma egy ilyen írás következik László tollából.

„2009 óta vezetek buszt Angliában, 2011 óta Londonban. Nyelvtudás nélkül vágtam neki Angliának, végigjártam a szamárlétrát, majd egy piros emeletes busz volánja mögött kötöttem ki.

Egy távoli ismerőshöz érkeztünk, aki szállást intézett, a munkára pedig azt mondta, az lesz, nem kell izgulni, persze mi azért izgultunk rendesen. Mivel az angol nyelvvel gondjaink voltak, ez az ismerősünk (azóta már barát) segített elintézni a papírmunkát, bankszámla ügyintézést, meg ilyesmit, majd néhány héten belül kaptunk munkát egy McDonald’s-ban.

Na, ez 30+ éves fejjel nem túl kellemes, 20 év alatti munkatársak, szendvicskészítés nagy tempóban, a nyelvet csak makogja az ember, és a többi. Szerencsére rövid időn belül találtunk munkát egy Tescóban éjszakai árufeltöltő munkakörben.

Ez emberesebb munka, felnőttek között, viszont nyelvtanulásra kevésbé jó, mint a Meki, ugyanis míg az első munkahelyünkön folyamatos kapcsolatban voltunk a kollégákkal, ha időnk engedte, próbáltunk beszélgetni, a Tescóban ez nem ment.

Ott mindenki egy sort vagy részleget csinált egymaga, a legközelebbi munkatársa egy sorral arrébb volt, szóval a kommunikáció nagyon minimális volt. Mivel az előbbiek igen sz*r melók, ráadásul a fizetés sem csúcs, az egyszerű jó munkásember erős késztetést érez a továbblépésre.

Ez serkenti a nyelvtanulás sebességét, mi például még magántanárhoz is jártunk, igaz nem túl gyakran, drága volt, ráadásul nem is értettünk teljesen egyet a tanár munkamenetével.

Végre láttam napfényt

Nagyjából kétévnyi kemény éjszakai árufeltöltő munka után éreztem úgy, hogy meg kell próbálnom találni egy buszos állást. Elsőre egy farmra jelentkeztem ahol a vendégmunkásokat kellett volna kivinni a földekre dolgozni. Ide fel is vettek volna miután levizsgáztattak újra vezetésből.

Ez abból állt, hogy hívtak egy vizsgabiztost, akivel vezetgettem, illetve különböző mókás tolatásokat kellett végrehajtanom, szerencsére ezek a vizsgák sikerültek.

Végül is nem itt helyezkedtem el, mert a rossz idő miatt késett a szezonmunka kezdése, közben pedig találtam egy kisebb magán cégnél munkát ahol egy 20 perces tesztvezetés után iskolabuszon illetve a 403-as Newquey-Truro Expressz vonalon dolgoztam egy lerúgott Mercedesszel 8 font körüli órabérért.

Ez a pénz még vidéken sem mondható túl soknak, de örültem, hogy a Tescót ott tudtam hagyni és végre vége lett az éjszakázásnak láttam a napfényt, meg ami ezzel jár, például pótoltam a 2 éves D vitamin elmaradásom.

Eközben a feleségem is talált nappalos munkát idősápoló munkakörben, ami keresett munka és így jobban is fizetett, mint a Tesco, szóval jó irányba haladt az életünk. Családi házat béreltünk, ami nem megszokott itt a bevándorlók között, a legtöbben szobát bérelnek, leginkább anyagi okok miatt. Így azonban nem tudtuk a tervezett pénzt félre tenni, azaz nem úgy alakult a dolog, ahogy terveztük.

A londoni lehetőség

Aztán egy szép napon olvasgattam az újságot és 11-18 fontos órabért kínáltak londoni buszvezetőknek. Jelentkeztem, mint később kiderült egy közvetítő céghez, ami szerencsére nem a munkásoktól húzza le a pénzt, hanem egyszeri juttatást kap minden kiközvetített sofőr után.

Rövid egyeztetés után kaptam időpontot az első interjúra, amit figyelembe véve a 300 kilométeres távolságot, úgy oldottunk meg, hogy egy barátomnál aludtunk előző éjszaka Londonban, reggel irány be a cég központjába, majd délután busszal vissza vidékre.

Az első interjú után jött a második, ahol már tesztek is voltak, orvosi vizsgálat ilyesmik. Azóta a feleségem is lerakta a jogsit aminek a költségeit a vállalat állta neki, így már egy helyen dolgozunk.

Jól vagyunk fizetve

A mai írásom egy decemberi bejegyzésre reakcióként született, amiben erős kritika érte a londoni buszvezetőket. Lévén magam is egyikük, ezért megpróbálok válaszolni az abban az írásban felvetettekre.

Tény, hogy jól vagyunk fizetve, ahol én dolgozom, ott 13-19 font között mozog az órabér, nyilván a sima hétköznap a 13, a hétvégi túlóra pedig a 19, és igen nem nagyon iparkodunk a reggeli illetve a délutáni csúcsforgalomban, később leírom miért.

Azonban az esti órákban van olyan útvonal, ami 36 buszmegállót érint és 25 percet kapunk rá. Persze nem kell megállni minden megállóban, de ezekben az órákban kihasználjuk a buszaink határait, természetesen a KRESZ szabályait betartva, esetleg minimálisan megszegve.

Szóval padlógáz a két megálló között, majd olyan fékezés, aminél az utasok még épp nem esnek el. Pont a Határátkelő egy régebbi posztjában írta valaki, hogy a londoni buszosok nagyon agresszívan vezetnek, de ezt az emberek megszokták, ez ugye éles ellentétben áll a te tapasztalataiddal. Ez pedig azért van, mert teljesen helyzetfüggő, hogy a sofőr menyire iparkodik, első a biztonság.

Ez a három tonna a fejünk felett semmin nem változtat, buszos tempót alapul véve ugyanolyan gyorsan lehet vele kanyarodni, mint a single deckerrel, nyilván extrém körülmények között, mondjuk egy versenypályán előbb borulna az emeletes mint az egyszintes busz.

Kész állatkert

Otthoni kollégáknak (akik közül többen gondoltak arra, hogy kijönnének ide dolgozni) mutattam pár videót az itteni busz fedélzeti kamerájáról. Szinte mindannyian meghátráltak. Nem mintha nem tudnák megoldani, de ha otthon is elvannak, van munkájuk, nem kockáztatnak, nem jönnek egy állatkertbe.

Tény, hogy én 10 év balesetmentes vezetés után érkeztem meg ide és az első napokban megizzadtam rendesen, úgy éreztem magam, mint valami kezdő úrvezető.

A londoni buszvezetők képzése a világ élvonalába tartozik, nem sok városban fordul elő az, hogy a padka és a busz közé befurakodik egy biciklis, a másik oldalon egy másik megy a busz mellé, tehát bármelyik irányba mozdulsz, simén elütheted valamelyiket.

Amiért azonnal kirúgnak

Ha a telefont előveszed a fülkében, azonnal kirúgnak. Bármikor felszállhat három különböző szervezet (DSA/DVLA, TFL, és a Vállalat) egy-egy ellenőre civilben, azzal a feladattal, hogy hibát találjon a munkánkban.

Ezenkívül a sofőrt minimum két kamera figyeli, az egyik úgy, hogy a műszerfal is látszik, bár ez nem is lenne fontos, mert a buszokban amúgy is mentik az adatokat, emellett pedig van egy Driving Assist nevű, a gyorsulási erőket mérő mókás kis szerkezet is.

Ezeken kívül persze ott van még a kedves utas is. Anglia a feljelentők országa, szerintem itt durvább a helyzet ebből a szempontból, mint anno a III/3-mas korszakban otthon.

Teljesen normálisan vezetsz, az utas egyik kezében három szatyor, a másikkal a telefont tartja a füléhez, közben megpróbál lejönni a nem kicsit meredek emeleti lépcsőről a mozgásban lévő buszon. Természetesen elég hamar „leér” majd, feljelenti a céget kártérítést követelve, a sofőrt pedig felfüggesztik az ügy kivizsgálása időtartamára, pedig nem is csinált semmi rosszat.

Vagy amikor az iskolás gyerek nem akar iskolába menni, a busznak kell egy erősebbet fékezni, a sofőr megkérdezi az utasoktól, hogy mindenki jól van-e, amire mindenki azt válaszolja, hogy persze, semmi gond, mehetünk tovább, majd az iskolában a gyerek azt hazudja, hogy beütötte a fejét, aminek semmi látható nyoma sincs, de legalább hazamehet Playstation-özni. A sofőrt ismét felfüggesztik, plusz írásbeli figyelmeztetést kap, amiből három elég a kirúgáshoz.

Botrányos sávok

A már említett posztban felmerült a „2500 mm-es busz a 2510 mm-es sávban” kérdése. Ez a legmókásabb. Angliában a sávok felfestése botrányos, szerintem itt nem létezik szabvány a minimum szélességre.

Csak egy példa (tudok jó sokat): két párhuzamos, egy irányban haladó sáv megy, majd jön egy gyalogátkelőhely. Ezeknél középen van egy pici járdasziget, ahol hirtelen csak másfél sáv lesz, itt már nem fér el két teherautó vagy busz egymás mellett, de sokszor még egy busz és egy személyautó sem.

Mindez úgy, hogy semmiféle előzetes felfestés vagy tábla nem jelzi ezt a mókás kis sáv összeszűkülést azon kívül, hogy a járdasziget előtt 2 méterrel megszűnik a szaggatott vonal.

Természetesen a személyautós nem fog lassítani, főleg ha turista, nem is sejti, hogy ekkora baromság létezik a földön. Ha úgy alakul, neked megy oldalról, amiért a KRESZ szerint téged is meghurcolnak, mert itt létezik a „mindkét fél hibás” jelenség. Szóval mi vigyázunk mindenkire…

A sebességről

Szóba került az is, hogy nem lehet minket kibillenteni a 20-30-as sebességből. Nappal közepes vagy erős forgalomban főleg a belsőbb kerületekben biztos, hogy nem. Rengeteg oka van.

Például a biztonság. Naponta kettő(!) busz vs. gyalogos/biciklis ütközés történik Londonban. (Az alacsony sebesség ellenére.) Megállóból, lámpától elindulás előtt négy lépésben nézelődünk: bal-jobb tükör, magunk mellé jobbra le a holt térbe, majd ismét bal tükör.

Sajnos még ez sem mindig elég a fülhallgatóval a fülében a piros lámpán körülnézés nélkül alapból áthajtó biciklisek megvédésére. A gyalogosok sem a lámpát nézik, hanem hogy én a busszal állok-e, ha igen mennek, amikor kiengedem a féket és ezt meghallják, szaladnak, de minimum kettő még lelép. Ennek oka számomra felfoghatatlan.

Előírások, menetrend

Londonban kétfajta buszvonal van: a Low Frequent (ritka) és a High Frequent (gyakori). A High Frequent a 15 percnél sűrűbben közlekedő vonalak (8-12 perc), ebből van több, a Low pedig értelemszerűen a 15 percnél ritkábban járó járatok.

Minden buszban van helymeghatározó, ami a TFL-nek küldi, hogy a menetrendhez képest milyen időben mentünk, hol álltunk meg, stb… Minden buszban van iBus kijelző, ami a sofőrnek mutatja, a menetrendhez képest vagy az előtte haladóhoz képest a helyzetét. Low-nál időt mutat (plusz/mínusz), High-nál pedig követési távolságot egy helyes kis ábrán.

Az első dolog, amit megtanítanak, hogy bármennyit (!) késhetünk, de maximum négy és fél perccel mehetünk korábban. Ezt egyes cégek 2:30-ra csökkentenék, hogy még véletlenül se lépjük át a TFL-es határértéket, mert azért pénzlevonást kap a cég.

Ha a sofőr sietne is, a controller látja, hogy éppen hogy áll és azonnal rászól rádión, ekkor van az, hogy a busz áll a megállóban 2-3 percet, az utas ideges, a sofőr meg nem tud mit tenni, hisz ő csak követi az előírásokat, illetve az utasítást.

Talán mégsem vagyunk annyira megfizetve?”

/Forrás: hataratkelo.blog.hu/


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …