Kezdőlap / Archívum / Eszement világversenyek, avagy lábujjbirkózás, kukaccsalogatás…
Goulash Étterem Aberdeenben

Eszement világversenyek, avagy lábujjbirkózás, kukaccsalogatás…

Az idei londoni olimpia ugyan háttérbe szoríthatja a többi brit rendezésű világversenyt, de teljesen nem vonhatja el a figyelmet sem a lábujjbirkózásról, sem a kukaccsalogatásról, sem a csigasprintről.

Talán még a lábujjbirkózás áll legközelebb az olimpiai sportokhoz, már csak azért is, mert többször megpróbálták szervezői olimpiai számmá tenni. Az állandó kudarc okán az idén sem egy londoni sportcsarnok ad otthont a viadalnak, hanem egy wettoni kocsma. A megmérettetés június 22-én lesz.

Július 21-én a csigasprint megszállottjai izgulhatnak a norfolki Conghamban. Bár a viadalt világbajnokságnak kiáltják ki, a mezőny mindig szinte kizárólag brit éti csigákból állt. Meztelenek nem indulnak a viadalon. A mezőny tavaly 120 fős volt – mind a csigákat, mind edzőiket-gazdáikat tekintve, akik zöme 10 év alatti gyerek.

A csiga Forma-1 mindössze kétkörös: a pálya két koncentrikus kör. A versenyzőket ráállítják a belső kör kerületére, és arról kell “kicsúszniuk” a külsőre. Ami a távolságot illeti, a két koncentrikus kör 33 centire volt egymástól “légvonalban”. Csakhogy a csigák nemigen választják a legrövidebb utat, így aztán a sportág világcsúcsa 2 perc.

A véreshurka-hajításnak a brit Metro újság szerint mély történelmi gyökerei vannak: a rózsák (vörös-fehér) háborújából ered. Ennek a viadalnak is kocsma ad otthont. A tetejére kell feldobálni véreshurkákat és eltalálni fehéreket, amelyek tölteléke a vértelenséget leszámítva ugyanaz, mint a véreseké. A brit Metro újság szerint a rózsák háborújában akkor tértek át a hurkákra, amikor kifogytak a fegyverekből. Az idei eseményre szeptember 9-ig kell várni.

A csalánfaló világbajnokság is brit találmány és kocsmai szülemény, állítólag két gazda vitája keletkeztette, amely arról szólt, kinek nő magasabbra a csalánja. A vesztes nyerte az étkezési kötelezettséget. Az idei világviadal is húsvét hétfőjén van  – ahogy mindig -, a marshwoodi The Bottle fogadóban lesz.

A kukaccsalogató világbajnokság Nantwichben lesz. A szabályok szerint 30 perc alatt kell a lehető legtöbb földigilisztát a felszínre invitálni. A versenyzők bármilyen eszközt használhatnak – ásót és vödröt, slagot kivéve, azaz tilos a kiföldelés és a locsolás.

Van, aki a leghagyományosabb módon, földbe döfött vasvilla ütögetésével, és az így keletkezett “földrezgéssel” csalogat, mások muzsikaszóval próbálkoznak, akadnak, akik elektromos hátmasszírozó géppel kényeztetik a gyepet.

Lesz azután még hazugság vb Santon Bridge-ben november 15-én, pofavágó világviadal lóhámba bújva Cumbriában szeptember 15-én, mocsári békaemberkedés augusztus 25-én és még sok más, de azok már komolytalanok…


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …