Kezdőlap / Archívum / Címkéznék az alkoholos italokat a britek
Goulash Étterem Aberdeenben

Címkéznék az alkoholos italokat a britek

Apró lépéseket, de mégiscsak lépéseket tennének az alkoholizálás ellen brit képviselők. Abban az országban, ahol a kis lépések sem egyszerűek, hiszen még a parlamentben is 9 bár működik. Egy lelkes csoport kötelezővé tenné a túlzásba vitt italozás és a májbetegségek veszélyére figyelmeztető címkéket az italos üvegeken.

Egy jelentést és egy intézkedéscsomag-javaslatot készített brit parlamenti képviselők egy pártok felett álló munkacsoportja, hogy lépéseket tegyenek az országban járványszerűen terjedő alkoholfüggőség megfékezésére.

A csoport vezetője, a konzervatív képviselőnő, Tracey Crouch szerint az embereknek éppúgy tudatában kell lenniük a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeivel, mint ahogy a dohányzás egészségügyi kockázatait is ismerik.

HIRDETÉS

Aggasztónak találják, de elriasztani azért nem akarnak

A javaslatcsomag, amely bevezetné az alkohol minimum árát is – amivel évek óta sikertelenül próbálkozik a kormány –, kötelező egészségügyi figyelmeztetést helyezne el a címkéken. A képviselők nem ijesztő képekre, hanem szövegre gondoltak. Crouch szerint a cél nem az, hogy sokkolják az embereket és elriasszák őket az ivástól, hanem a figyelemfelkeltés.

Egy munkáspárti képviselő azt mondta, hogy a dohányzás után az alkohol a második legkomolyabb kivédhető gyilkos, és itt az ideje, hogy a politikusok fellépjenek az italgyártókkal szemben.

A javaslatok között szerepel még az alkoholreklámok szigorúbb szabályozása, a vezetés közben tolerálható alkoholszint csökkentése – de csak a 21 évesnél fiatalabbaknak –, és a helyi hatóságoknak szélesebb körű szabályozási jogosítványok megadása.

Járvány

A parlamenti képviselőcsoport szerint az országban járványszerűen terjed az alkoholfüggőség. Az Egyesült Királyságban évente 1,2 millió ember kerül kórházba az alkohol miatt, a 30 éves kor alatti májbetegségek egy évtized alatt megduplázódtak, és az alkohollal kapcsolatos gazdasági kiadások évente 21 milliárd angol fontot (8400 milliárd forint) tesznek ki.

A jelentés nemcsak az egészségügyi kockázatokra tér ki, hanem megállapítja, hogy szerepe van a gyerekek bántalmazásában és elhanyagolásában is, a családon belüli erőszakban, és a bűnözésben. A több mint 25 éve működő, brit gyermek-lelkisegély szolgálathoz fordulók egyötöde azért telefonál, mert aggódik valamelyik szülő, vagy más, számára fontos személy italozása miatt, és a rossz bánásmód háromnegyed részben összefügg az alkoholizálással.

Ugyancsak megállapítják, hogy a legnagyobb hatása a legrosszabb helyzetben lévőkre van. Méghozzá azért, mert – még ha nem is fogyasztanak annyi szeszt – az egészségügyben meglévő egyenlőtlenségek miatt a legszegényebb országrészekben élők nagyobb valószínűséggel szenvednek alkohol okozta betegségekben és nagyobb valószínűséggel halnak meg emiatt.

A jelentést és a javasolt intézkedéseket, amelyet az összes parlamenti párt részvételével működő munkacsoport és az Egyesült Királyság legnagyobb, alkohollal foglalkozó civil szervezete készített, ma hozták nyilvánosságra és ma juttatják el a pártoknak is.

Hosszú, színes parlamenti szesztörténelem

Nemcsak általában probléma az alkoholizálás Nagy-Britanniában, de évek óta egyre többször kerül szóba az is, hogy maguk a parlamenti képviselők is hajlamosak túlzásba esni.

Négy éve az egyik politikus beismerte hogy túl részeg volt ahhoz, hogy szavazzon, aztán tavaly egy másik szolgáltatott témát az angol lapokban a főcímekhez, miután letartóztatták a brit Alsóház egyik bárjában.

Az alsóházban található 9 különböző bárban a képviselők kedvezményesen dönthetik magukban a szeszt, a parlamenti ivászatnak pedig sok évszázados hagyományai vannak. Már 1783-ból akad olyan feljegyzés, miszerint egy képviselő – mielőtt egy vitában rá került a sor – egyszerűen odahányt az elnöki szék mögé. 1840-ben pedig arról folyt a vita, hogy az egyik képviselő valójában akkor van jól, ha valamennyire becsiccsentett.

Később felbukkant egy részeges miniszterelnök, Herbert Asquith (1906-tól), akinek az italozásáról persze a nyilvánosság mit sem tudott, és az utókor is csak azért értesült róla, mert Lloyd George – Asquith pénzügyminisztere –, illetve Churchill kereskedelmi miniszter elmesélték a feleségeiknek.

/Forrás: V.S./


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes
Magyar Szépségszalon londonban


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …