Kezdőlap / Archívum / Bordélyhálózatot fenntartó magyarokat ítéltek hosszú börtönre Londonban
Goulash Étterem Aberdeenben

Bordélyhálózatot fenntartó magyarokat ítéltek hosszú börtönre Londonban

Hosszú börtönbüntetésre ítélte az eljáró londoni bíróság egy magyar bűnszervezet tagjait, akik igen kiterjedt bordélyhálózatot tartottak fenn Angliában.

A vád szerint a társaság legalább 95 magyar nőt csempészett Angliába, de az ügy felgöngyölítésén dolgozó brit hatóságok szerint valós szám jó eséllyel közelebb lehet a 250-hez.

A londoni Southwark kerület koronabíróságán lezajlott perben elhangzott, hogy a 11 fős csoport legalább ötven helyszínen működtetett bordélyokat 2011 és 2014 között.

Végül az egyik áldozatnak sikerült elmenekülnie, és segítséget kérnie az Ilford kerületi rendőrőrsön – áll a Daily Mirror című brit napilap online kiadásának csütörtök esti beszámolójában.

A 11 fős társaság összesen több mint 55 év börtönbüntetést kapott

A társaság egyik tagját, a 38 éves “Kígyó” becenévre hallgató Blaga Zsoltot, aki meg is erőszakolta az egyik prostitúcióra kényszerített áldozatot, csütörtökön 14 év fegyházra ítélték, míg Burai Jenő 6 év 8 hónapot kapott. A többiekre – köztük egy háromgyerekes nőre, aki önmaga 18 bordélyt irányított – három és fél és hat év közötti szabadságvesztést rótt ki a londoni bíróság. /Fotón felül: Burai Jenő balra és Blaga Zsolt jobbra/

A Scotland Yard a magyar rendőrséggel közösen elvégzett nyomozás után tavaly júniusban csapott le egy összehangolt rajtaütéssel a társaságra. A brit hatóságok gyanúja szerint a szervezet tevékenysége Belgiumra, Ausztriára és Németországra is kiterjedt.


HIRDETÉS

A hálózatot felgöngyölítő vizsgálatsorozat részeként már tavaly januárban is elítéltek egy ugyanilyen módszerekkel dolgozó öttagú társaságot – köztük négy magyart -, akik szintén Nagy-Britanniába csaltak és prostitúcióra kényszerítettek többtucatnyi fiatal magyar nőt. A magyarokra négy és hat év közötti, a banda egyetlen brit tagjára – az egyik magyar elítélt volt élettársára és az ítélethozatal idején nem egészen kétéves gyermekének édesanyjára – három év szabadságvesztést rótt ki a dél-angliai Brighton bírósága.


HIRDETÉS

Abban az ügyben a vád szerint a társaság nem egészen két év alatt ötvennél is több lányt csábított munkalehetőség ígéretével Magyarországról Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket.

A megtévesztett magyar nőket panziókban, bérelt szálláshelyeken, sőt egyes esetekben a brightoni központtal működő Sussexi Egyetem diákszállásain helyezték el, szintén bordélyokat berendezve ezeken a helyeken.

/Forrás: BBC – MTI – Daily Mirror/

 

 

 

 

 


Ha érdekelnek a hírek, kedveld facebook oldalunkat:


Pénzküldés határok nélkül! Akár ingyen! Transferwise.com/ingyenes


Ha tetszett a cikk likeold és oszd meg barátaiddal...

aberdeenimagyarok.co.uk

Ezt is nézd meg

Hiába a skót tervek, nem lehet minimum-árat meghatározni az alkoholra

Azok a skót tervek, amelyek az alkoholra minimum-árat vezetnének be, sértik a szabad kereskedelem európai …